őszMég mindig tökéletes az időjárás a bicajozáshoz, irány a természet, most kétkeréken. Bringanapló az ősz jegyében.

 

A  sportverseny másnapján kötelező a pihenés, regenerálódás, ami persze nem jelent feltétlenül passzívitást. Mehetünk uszodába, wellness fürdőbe feltöltődni, de a bringázás most jobban csábított. Az ősz fantasztikus színkavalkádja ami fogad, 20 Celsius fok feletti hőmérséklet, ez egyértelműen tekerős-kirándulós idő, irány hát a Balatoni Bringaút!

Ez már az ősz..

Ez már az ősz..

 

Szokásos útvonal Fűzfő felé, bemelegítő 5 kilométeres szakasszal, mire becsatlakozunk a kerékpárútra már hozzá is szokunk a tekeréshez. Furcsa eleinte nem futni az aszfalton, hanem más irányú mozgást végezni, tekerni. Ott, ahol egyébként futsz, most kerekeken gördülsz. Persze így lényegesen könnyebb a haladás.

 

Némiképp más a lábaid terhelése is, alaposan kinyújtod a tekeréssel a futás miatt berövidülő izomzatodat. Nem véletlenül javasolt a bringázás keresztedzésként a futás mellé. Szó szerint kitekered magad, fellazítod a bekötött ínszalagjaidat, izomrostjaidat. S azért pihentető is a futáshoz képest, de semmiképp sem mozgásszegény sport ez!

Balatonakarattya emelkedője a strand után erre rá is cáfol, hosszan emelkedik, 1/3-ban sikerül feltekerni rajta.  A KTM gumijai alatt surrogva rebbennek szét a falevelek, amelyek alól helyenként ki sem látszik az aszfalt. 2013-10-20 13.52.58

A bokrok, fák ezernyi színben játszanak, az avar és a falevelek illata keveredik, s a szabadság érzetét adja Neked! Igen, a kerékpáros benne van a tájban, vele együtt létezik, míg teker,  tisztelnie kell a környezetet. Tisztelni és nem lebecsülni az emelkedőket, a helyenként az avartól csúszós utat, a földtúrásokkal tarkított terepet.

 A kerékpározás fokozatosan, észrevétlen fejleszti állóképességedet, izomzatodat, főképp a combizmaidat, vádlidat miközben kíméli az ízületeket. Ha még egy technikailag jól felszerelt bringát is tudsz hajtani, ahol a bicaj tudása kiegészíti, felerősíti a Te tudásodat, hát az együtt valóban élmény! Egyre messzebb és messzebb tekersz majd el egy-egy túranapodon, belátható közelségbe kerül a Balaton megkerülése. A kiskörök már csak edzésként szerepelnek, s egyébként sem tolod ki a bicajt anélkül, hogy ne hajtanád alkalmanként 3-4 órát.

A víztükör erősen visszatükrözte a nap sugarait, sirályok, kacsák hangja szelte át a vízparti tájat. Egyre-másra jöttek velem szemben a bringások, más is tudta, amíg lehet kint kell hajtani a bicajt, ne tegyük még szögre az SPD klipszes cipőt! 🙂

2013-10-20 13.55.09

Persze a nyári bicajos mezt már a hosszú szárú kerékpáros nadrágra kell cserélni, a rövid ujjú pólóra nem árt egy dzsekit felvenni, s lassan a vízfeltöltésnél is nélkülözni kell az út menti csapokat. Ám most még mindegyik működött. A löszfal tetejéről immár ki tudja hányadszor nézek le a Balatonra, soha meg nem unható táj ez! 2013-10-20 14.56.50

 

 

 

Nagyszerű élmény a bringázás, használd ki Te is ezeket az utolsó kellemes időjárású napokat és írd meg a saját őszi bringanaplódat 🙂