Egy kerékkel több. Elindult a bringás szezon. Végre. De még azért futni sem ártana, kell egy körrel több, egy-két kerékkel több..Szóval fuss, hogy bringázhass.

Három hét. Hajtom a bejáratós KTM Ultra Fire MTB-ot. Már az első 10 kilométer után arra gondolok, mennyivel jobb és egyszerűbb bringázni, mint futni. Pláne egy olyan mesterien összerakott bicajon, mint ez az osztrák csodagép. Minden apró részletében érzem az évtizedes tapasztalatokat, amivel összeszerelték.

De nekem futni (is) kell…alig három hét a futóversenyig, 28. Telekom Vivicittá tíz kilométer a Margitszigeten és körülötte…

Így aztán, a bicajos bemelegítő kilométerek után, ami majd két órás tekerést jelentett, átöltözés. SPD klipszes cipőt futócipőre, bicajos mezt futó-felsőre, bringás nadrágot futónadrágra és irány a megszokott esti egészségügyi ötös.

Most  a település utcáit választottam, rögtön az első ötven  méter után egy laza kis dombocska, majd a megérdemelt lejtő. Bicajjal egyszerűbb volt….de sajna ez a gondolat nem segít a futásnál, így jobbnak láttam a Polár órára pillantani, ami a felső pulzustartomány felé járó pulzust mutatta. Na igen, a laza kis bicajos délután kellően bemelegítette az izmokat, így most könnyebben indult a futás, de azért a megfelelő légvétel mindig fontos.

Hiába érzed, hogy tudnál gyorsabban, lendületesebben futni, inkább egy biztos egyenletes tempóban haladj, hiszen közel egy órányit kell futni a 10 kilométer teljesítéséhez, szóval csak megfontoltan haladj.

Persze a lejtősebb szakaszokon lehet egy kicsit nyújtottabb lábbal futni, ez szépen feljavítja a sík- és emelkedős szakaszok tempóját,  mostanra már remélem elsajátítottad a technikát a szaporább légvétel lelassítására.

A futótávba épített sprintek emelik a pulzusod, majd utána nagyon gyorsan vissza is kell állnod a normál futó-pulzus tartományodra. Ezt gyakoroltuk már párszor….

Most már csak szinten tartunk, figyelünk az étkezésre, fejben készülj a kitartó futásra. A zenejátszódon a zenék már beállítva, a cipő, a ruházat a megszokott, de ne feledd, három hét múlva már inkább meleg, mint hideg idő lesz!

A bicajos nap után mindössze két kört futottam, alig hat kilométert, de szép tempóban és lendületesen. Igen, lehet egy körrel több.. 🙂