Még egy utolsó felkészülés, s lezárjuk a futóévet, de addig még van mit tennünk, holdfutam következik. Délutáni, kis esti hatodmaratonjaink.

 

Délután 4 óra,  igyekezni kell, ha nem szeretsz sötétben, fejlámpával futni. Gyors öltözködés, az időjárás novemberi tavasz, irány a Balaton-part!  A nap lement a hegyek mögött, jobbról még látszik egy piros sáv a horizont alján, de balról már magasan a Hold, sejtelmes hangulattal megajándékozva a késői sportolót.

 

Az utolsó fél-háromnegyed óra kezdődik a sötét beállta vagyis úgy  5 óra előttig épp belefér egy órás futás, induljunk hát! Nincs más hátra, szedni kell a lábadat,  a bemelegítés 5 percre teszem és a bevezető szakaszon kocogok inkább.

 

Ez ne legyen bevett gyakorlat, hiszen az izmaidat, szervezetedet hirtelen éri a terhelés, hidegen kezded dolgoztatni, ami egyenes út a kora kifáradáshoz, sérülésekhez, rossz teljesítményhez. Legalább a kezdeti kocogós szakaszon, azaz egy-két kilométeren valóban lassan fuss, végezz futóiskolai gyakorlatsorokat , hogy mielőbb bemelegedj, illetve lassabb ütemű zenét hallgass.

 

fisk

 

 

 

 

Fel is kúszik a pulzusérték 170 fölé, lassítok, mély alhasi légvétel, testtartás egyenes, magad alá lépj. Ha visszaáll egy normál tartományra – 150-160 bpm – igyekezz ezen tartani azt!.

A sötét egyre határozottabb, a település végén vissza is fordulok, a laza kocogós edzést átminősítem technikásra, és iramjátékokat teszek bele.

  Iramjáték: fokozódó futás 2-4 percig, versenytempóban, majd a végén laza kocogás, aztán ismét gyors futás, mindezt néhányszor egymás után. Cél: gyorsítás.

A lámpák fénye oszlatja a sötétséget, lábam dinamikus tempóban rója a kilométereket, de figyelni kell az út hibáira, ágakra, kövekre, a biztonság a legfontosabb az esti edzéseken! night2

Látni és látszani itt is fontos: fejlámpa, fényvisszaverő dzseki, karszalag nagyon fontos az esti edzésekhez!

Látni és látszani itt is fontos: fejlámpa, fényvisszaverő dzseki, karszalag nagyon fontos az esti edzésekhez!

Figyelj arra, hogy Téged is jól lássanak, viselj fényvisszaverő karszalagot, ledes karszalagot, fejlámpát, ami kéznél van, de mindenképpen a láthatóság lényeges!

 

 

 

im2Az esti edzések így rövidebbek, a hosszú futásokat a hétvégi napokra szükséges halasztani. Célegyenesben vagyunk, az utolsó verseny következik, legyen ez a felkészülés a megkoronázása az évnek.