spinningA spinninggel először úgy öt éve kerültem kapcsolatba. A munkahelyemen az egyik kolléganőm edzőként dolgozott egy szabadidő-teremben, Tőle hallottam elsőként, mi is ez a sport, miről is van itt szó.

 

Kolléganőm  példát mutatott, hogyan is képzeljem el azt az embert, nőt, aki igazán életmód szerűen sportol úgy, hogy mások számára is példamutató, követendő, hiteles. A munkahelyére kerékpárral járt be amikor csak tehette, pedig az izzasztó tekerés miatt jóval munkakezdés előtt kellett indulnia, zuhanyozni, átöltözni, és időben megkezdeni a munkát, frissen, cseppet sem mutatva, hogy pár perce még intenzíven sportolt. Emellett pedig órákat adott teremkerékpáron, azaz spinning bicajon. Akkor még nem tudtam, ez mivel jár, hogyan is „néz ki” az az ember, aki ezt a sportot oktatja, igazából vezényli a többieknek. Nos mára már tudom 🙂

Szóval eljátszottam a gondolattal, hogy kipróbálom a spinninget. 2008-ban, már intenzíven sportoltam, így maga a gondolat, hogy sport, már befészkelte magát gondolataimba.

Mivel nem igazán értettem, mi is a lényege ennek a sporttípusnak,  nem is lelkesedtem különösebben iránta, és ez az, amilyen hibába oly sokan esnek! Hidd el, ha beszélnek róla a barátaid, ismerőseid, ha hallasz róla különféle híradásokból, olvasod a neten, utána olvasol nem ugyanaz, nagyon nem, mintha Te magad is belevetnéd magad.

Spinning

Spinning

Amíg nem próbálod ki Te magad, amíg nem éled át az élményt, semmit sem tudsz az adott dologról, csak elképzeled.

Van, amit nem kell személyesen megtapasztalnod, hogy tudd, milyen, de a sport igazán az a része az életednek, ahol Neked kell részt  venned. Még ebben az esetben is több alkalomnak el kell telnie, saját magamból kiindulva – és átlagosnak mondom magamat ezen a téren- nem is az első, hanem bizony a sokadig, hetek-hónapokkal későbbi érzésed lesz majd a mértékadó, hogy el tudd dönteni, az adott mozgástípus jó-e Neked, szeretettel, odaadással tudod-e majd csinálni, élményt jelent-e? Mert igen, kell valaki, aki meglöki a dominódat, azaz elindít egy úton. Ami aztán lehet, hogy a Te utad (is) lesz! Egy barát, egy haver, egy kolléga, aki aztán megváltoztatja az életedet, új irányt adva.

Nos akkor spinning.

Spinning - Víz és törölköző a laza öltözék mellett az alapfelszerelés

Spinning – Víz és törölköző a laza öltözék mellett az alapfelszerelés

Nálam majd egy év telt el, amíg végül rávettem magamat, hogy elmenjek az edzőterembe. A munkahelyemen volt terem, ahol a kiváló felszereltségnek köszönhetően futhattam futópadon, tekerhettem a kerékpárt, és még számos egyéb gép állt a rendelkezésre, miközben  a természetben, úton is bicajoztam, tehát volt bőven kerékpáros élményem.

Na meg aztán az ember fia, de főleg lánya, szívesen edz magában, kisebb termekben (ha nem a pasizás és a szórakozás az elsődleges cél ) ahol nem, vagy legalábbis kevesen látják a kínlódásokat, esetlenségeket, izzadtságcseppeket.

Elsősorban  olvastam, miről is szól egy spinning edzés, megnéztem a video portálon, próbáltam értelmezni a szöveges leírásokat, vajon mit is ad nekem ez a sportág, ez a fajta mozgás? Végül mi az, ami miatt elmész egy ilyen közösségbe, merthogy ez bizony közösség, jellemzően 10-15 vagy több fiú-lány teker egy helyen! Ki tudja, mi is a fő motiváció, amitől megmozdulsz, mindenkinél más, de a lényeg, hogy eljön a nap.

Nálam talán a közösség döntött, hogy végre ne csak önmagammal legyek szemben, a tükörképemmel, amikor edzem. Na aztán biztos számított az, aki vagyok. Úgy is mondhatom, kíváncsi voltam egy idő után, vajon mások tudásához mérve (és nem csak az általam magamról gondolt kép alapján) is vagyok olyan sportos, edzett, mint hiszem? Kellett az összehasonlítás, de vágytam már „idegen” emberek, sportolók társaságára is.

Aztán ott van a zene…Igen, amikor olvastam a spinning edzésekről a leírásokat, mindegyik kiemelte a fantasztikus, dinamikus, pörgős zenéket, amire tekerni kell. Aztán a nem  elhanyagolható tényt, fontos lehet, a leadott kalória nem kevés értéke. Akkoriban intenzíven kerestem azokat a sportokat, amelyekkel látványos fogyás érhető el, hát ez a mozgástípus bizony beleillik, nem kicsit. Ha jól dolgozol, azaz követed az edző utasításait, akár 6-800 kalóriától is megszabadítod magadat. Mértem Polár órával, így állítom, ez a tény valós.

Akkor most mélyedjünk el ebben az intenzív sportban.

spin1

Aki tekert már szobakerékpáron, otthon, edzőteremben, az el tudja képzelni, milyen is az, amikor a kerékpár egy helyben marad, hiába is tekerjük. Azonban legyünk gyanakvóak tudásunkkal és tapasztalatunkkal szemben, amikor azt gondoljuk, hogy máris tudjuk, milyen is lesz a spinning kerékpáron hajtani. Itt szeretném leírni, hogy aki csak „mozgó” országúti kerékpáron edz, még ha azt régóta űzi is és magas szinten, hosszútávon,  legyen kedves Ő is némi tisztelettel lenni eme másik tekerés iránt. Nagyon más lesz! Az edzőtermi kerékpárokhoz képest is, és a hajtottakhoz képest is. Hiába , na persze jól jön, a fejlett, edzett izomzat, de bizony szokni kell a spinninget.

A kerékpár lelke a leszorító csavar. Érdekesen hangzik, ugye? A kerékpár vázán van elhelyezve egy méretes, rendszerint piros, de lehet fekete színű is, előre-hátra/ jobbra-balra tekerhető csavar, amely azt a célt szolgálja, hogy a kerékre szorító nyomást tudj gyakorolni. Ez a csavar összeköttetésben áll egy fém pánttal, amely a forgó első (nincs több…) fém kerékre feszül, megnehezítve ezzel a hajtást, arra ösztönözve, minél nagyobb erőkifejtés legyen szükséges a tekeréshez.  Könnyen elképzelhetjük, minél jobban feszül a pánt a kerékre, annál keményebben kell dolgozunk ahhoz, hogy ne álljon meg a kerékpár, pontosabban a hajtott kerék.

Ez az alap mozdulat és feladat, ami fűszerezve van úgynevezett feladatokkal. Nem csak a nyeregben ülve tekerünk, és itt máris látható az eltérés az edzőtermi kerékpároktól. Az országúti változatot használóknak nem újdonság, hogy a nyeregből felállva (itt: kiállva) is tekerünk, ezt utcán, kint, főleg dombra felfelé alkalmazzuk. (ebben a testhelyzetben, – –  az ülésben való tekeréssel szemben, amikor nagyjából 90 fokban hajlik a térdünk -, kiállva közel vízszintes tartásban van a lábunk, íy  az egész testünket bele tudjuk adni a tekerésbe, ezáltal pedig természetesen nagyobb erőt tudunk kifejteni.)

Az edző utasításainak megfelelően, amikor mondja, fel/kiállunk a nyeregből, és így tekerünk tovább. Ekkor olyan, mintha futnánk, csak közben tekerünk egy pedált. Mindezeket még váltogatjuk egyéb gyakorlatokkal, mozdulatokkal is, mint például a karhajlítás. Meghatározott ütemben ráhajolunk a kormányra, majd újra felemelkedünk, de súlypontáthelyezés is előfordul, mint egy újabb gyakorlat. Ekkor az ülés fölötti testhelyzetben tekerünk tovább. Azt ne feledjük, az óra induláskor elkezdünk pedálozni, amit vagy 60 perccel később hagyunk abba. Így leírva nem tűnik soknak az egy órás tekerés, de a különböző feladatokkal fűszerezve, rendkívül intenzív edzésen veszünk részt.

Igazából most, hogy írásba próbálom összefoglalni derül számomra is ki, mennyire technikás edzéstípus a spinning, a leírtak csak részei, de korántsem az egésze a feladatoknak.

Az edzés motorja az edző és a zene. Az edző személye, a tekerés alatt megválasztott zeneszámok és a kerékpáron végzett mozgás együtt adnak egy nagyon élvezetes sportolási lehetőséget. Izzasztó időtöltés lesz, erre számítsunk, már az első tizenöt perc után törölgethetjük a homlokunkat, később pedig patakokban fog folyni a víz rólunk, így aztán sportital, de legalább is víz és törölköző feltétlen legyen nálunk.

Az öltözékünk a szokásos teremsportos lehet, amit egyébként is viselnénk: térdnadrág, lehetőleg pamut-strech, akárcsak aerobic órán, azonban itt jó szolgálatot tesz egy szivacsbetétes nadrág. Vannak, akik  kerékpáros mezben edzenek, az is megfelel természetesen, de a legfontosabb a kényelem, hisz folyamatosan fogunk mozogni, és persze teremben vagyunk, tehát az időjárás hátráltató tényezői itt nem játszanak szerepet. (szél, eső, hideg) Nyáron a fülledt, párás odakint is forró levegő bent is érezteti hatását, amit klímaberendezéssel és ventillátorokkal enyhítenek. Bélelt, meleg ruházatra itt nem lesz szükségünk.

 

A felsőruházat szintén a szokásos sport felsőkből álljon, lehetőleg pamut-strech, ne feledjük, intenzív lesz a mozgás, így fontos a kiváló nedvszívó-képesség, és a mozgás, mozdulatok szabadságának biztosítása. Részesítsük előnyben a rövidújjú pólókat.

A cipőre érdemes még kitérni, amely lehet sportcipő, de vegyük figyelembe, hogy fém pedált taposunk, tehát keményebb talpú változatot vegyünk fel, illetve SPD klipszeset, merthogy ezeken a kerékpárokon is van lehetőség az SPD-s cipők használatára.

Ami még szükséges lehet, kerékpáros kesztyű, a jó és biztosabb fogásért, az intenzív izzadás miatt csúszhat a kezünk a kormányon, amelyek ugyan jó tapadást biztosító bevonattal rendelkeznek, de jobb az óvatosság és kényelmesebb is. Jó szolgálatot tehet egy csuklópánt is, amikor az épp aktuális edzésblokkban nincs pihenő, de mégiscsak szükséges az izzadtság letörlése, a pánt segítségével gyorsabb, egyszerűbb, és átmeneti megoldás, amíg lehetőségünk lesz a törölközőt bevetni.

 

A zene pedig, nos, ha egyébként is muzikális vagy, ezt nagyon fogod szeretni! Elképesztően pörgős, dinamikus felvételeket fogsz hallani és igen, nem kis hangerővel, az edző pedig igyekszik azt túlkiabálni, miközben Te hajtasz vagy tíz másik sportolóval együtt, mindez együtt olyan élmény, amit garantáltan nem felejtesz el! Ha pedig hagysz magadnak időt, meg is szereted. Mert biztosan lesz, akinek csalódás ez a mozgás, aki megriad a nehézségektől, hisz hamar ki fog derülni, itt nem elegendő, hogy odakint is bringázol.

De ne add fel! Igaza volt edzőmnek, talán fél év is volt, amíg bátran fel mertem ülni a bicajra és végre nem legyőzendő, túlélendő feladat volt egy-egy spinning óra, hanem sport.  Dehogy mertem volna előbb leülni a nyeregbe, mint a többiek, vagy abbahagyni a tekerést, mert elfogyott a levegőm, meg sajgott a vádlim…

Az önmagában semmit nem jelent, hogy ha valaki évek óta edz rendszeresen, hiszen ha azt nem jól végzi, igazából csak fitt, vagy inkább fittebb lesz, mint aki egyáltalán nem sportol. Egy igazi, keményebb erőpróbánál elvérzik az állóképessége, kiderül, hogy izomtömeget nem épített, ami pedig  kell a mozgáshoz, sem tüdőkapacitást nem növelt a mozgással töltött idejével, mert nem érte el azt a szintet, ahol már fejlődne.

Az egyik legjobb döntésem volt, amikor azt gondoltam, na megnézem magamnak, miről is szól ez a mozgás, a spinning. Időm 90 százalékában a szabadban edzek és erre bíztatok mindenkit, de ez a teremsport is bekerült az edzéstervembe, szerves része annak. Részben a változatosság miatt, részben pedig a megtapasztalt erőnléti, izombeli, tüdőkapacitás beli változások miatt, amelyekhez érezhetően hozzájárul a spinning.

Mindenképp próbáld ki ezt a sportot is, főképp téli és kedvezőtlen időjárási körülmények között hasznosan tartja fenn sportos életmódunkat. Másrészt kiegészítője lehet  edzéseinknek, hiszen tudjátok, intervall edzésekre kell törekedni, ami nem csak a tempóban nyilvánuljon meg, hanem a mozgásformák változatosságában is.

Arra pedig kiválóan alkalmas a spinning és nagyon fogod élvezni. Számíts arra, főleg ha kezdő vagy a sportban és a kerékpáros edzésekben, hogy nehéz lesz. Hosszú lesz a 60 perces időtartam, fájni fog a combod, kapkodod a levegőt. Meg kell szokni, akárcsak az autóvezetésnél, hogy szinkronban használd a lábad, kezed, szokni kell az egyensúlyod megtartásának módjait, amikor kiállsz a nyeregből, karhajlításos gyakorlatokat, vagy éppen csípőtartást (fix a csípőd, csak a lábad mozog) .Olyannyira intenzív ez a mozgás, hogy garantáltan komolyan fogod venni, és nem mondod azt, hogy ez csak egy laza tekerés teremben.

 

Sokan ingerhiányra, és monotonitásra hivatkoznak, amikor azt mondják, ez a sport nekik nem jön be. Aki viszont megpróbálja talán meg is szereti, és ott marad, barátokat, ismerősöket szerez, na és persze kitűnő állóképességet, megnövelt tüdőkapacitást, fejlődő izomzatot és némi izomlázat is, hogy a legfontosabbakat írjam …

 

 

 

Jó sportolást, kellemes időtöltést kívánok!

2012. október 2. spinning nap, edzés