runA megszokott lépések, a technika  hasonló, ám a terepfutás némiképp eltér az aszfaltostól. Állóképességet, kitartást, nagyfokú figyelmet igényel, az élmény pedig minden fáradtságért kárpótol.

Az idei évet két, felkészülési versenynek számító, terepfutással indítottam. Ezekkel felvesszük a versenyek által kijelölt edzésritmust, ismételten szokjuk az izgalmakat. Ugyan is vannak bőven.

A versenyre terepen való futással, vagyis hasonló domborzati viszonyakt keresve futunk. Maga a mozgás itt is futást jelent, de ajánlatos lecserélni a cipőt terepesre, a könnyebb és biztosabb talajfogás miatt. 2014-02-28 17.00.34

Alapvetően mindig legyen az edzésben dombra-futás, általában ez a legnehezebb, igyekezz nem rádőlni a dombra és ha lassan is, de futva felérni. Lefelé pedig szintén körültekintően haladni, nem szabad túlzottan felgyorsulni.

Bizony küzdelmes a fűcsomókon átlendülni, a talajba nyomódott kerékbarázdákon futni, ami nem csak erőnlétet igényel, de technikát is. A legutóbbi verseny, bár távban csak  hat kilométer volt, annyit kivett belőlem, mintha egész nap futottam volna.

Legtöbbször mezőn, tó körül, erdőben van a kijelölt terep, erdei út, murvás szőlődűlő, füves tisztásokon át vezet az út. Át kell lépned a vakondtúrásokon, belesüllyed a lábad a homokba, jobbra-balra billen a bokád az egyenetlen talaj miatt.

Mégis van valami vonzó ebben. A táj látványa önmagáért beszél, a szürke aszfalt csík helyett madarak, erdei állatok és növényzet között futhatsz. Aztán ott van a teljesítés miatt érzett öröm. Próbáld csak ki, milyen lefutni 5-10 kilométert a bringaúton, és ugyanezt terepen..ha sikeresen megcsinálod, büszke leszel magadra!

Az ízületeidet kíméli, olyan, mintha szivacson, kipárnázott úton futnál, meghálálja lábad a gondoskodást. Viszont figyelned kell, bármikor jöhet egy mélyedés a talajban, egy újabb bucka, de még egy róka is befuthat a képbe, és persze kövek mindenütt.

images mountainA minap edzésen elém gördült egy kő, dombról lefelé haladva, azaz futva. Mire észrevettem már meg is botlottam és a földön találtam magam. Legyél óvatos, könnyen szerezhetsz ficamot, sérülést, de ha körültekintő vagy, meg fogod szeretni ezt a futástípust is!