A napok telnek, észrevétlenül belerázódunk a hétköznapokba, alig pár nap telt el az ünnepek óta, s már a Farsangban járunk, rá kell kapcsolnunk sok feladat vár ránk ebben az évben is.

A mindennapi munka mellett fel kell készülnöm a főiskolai záró félévre szakdolgozatírással, tanulással, miközben egyre többet foglalkozom a sporttal, a sportos életérzés megismertetésével, hogy  a futás, a kerékpározás és egyéb, általam is űzött sportág, mások számára is élményt jelentsenek. Készülök a versenyekre- Telekom Vivicitta Félmaraton ,   Tesco FittAréna Győr

Vivicitta 2013

hát nem kis szervezést igényel mindez, de mint mindig, most is a mozgás a különféle sportedzések, de főleg a futás és kerékpározás az, ami újra és újra feltölt energiával.

Jellemzően már két edzést teszek be egy napra… Így volt a minap is, amikor fallabdázás volt műsoron. Egyszerűen imádom ezt a játékot! Te kipróbáltad már? Írtam erről a sportról már, bár inkább csak általánosságokat, miszerint két típusa van a pályának, ahol játszhatod, egy kisebb és egy nagyobb.

Fallabda pályán

Amíg nem kezdtem el játszani a Ricochet (kisebb méretű) pályán Balatonalmádiban a Sziluettben, azt gondoltam, ezt én nem fogom szeretni, hisz a nagy squashpályákhoz képest ez olyan, mintha egy méretes lakószobában ütögetnél…

Milyen nagyon meglepődtem, amikor először játszottam a kisebb pályán! Hát bizony itt is kell futni, sőt, kissé gyorsabban, mint a nagypályán, mivel gyorsabban ér vissza a labda hozzád, mivel a falak is közelebb vannak 🙂

 

Ricochet pályán

Ma már úgy vélem, akit a nagy squash pálya elbizonytalanít, mondván, ekkora teremben szaladgálni úgy sem tud, az próbálja ki a Ricochet-et!

Sziluett Balatonalmádi

Maga a fallabdázás igen gyors játék, garantáltan tíz perc után folyik a víz rólad. Az biztos, hogy ki fogsz kapcsolódni, mivel a labdára kell koncentrálnod, ha vissza akarod ütni, miközben semmi komolyság, jól fogsz szórakozni. Arra azonban ügyelni kell, a gyors és hirtelen irányváltások rendkívül megterhelik a térdet és a bokát, de a megfelelő ütéstechnikát is el kell sajátítani a kellemetlen váll- és lapockasérülések elkerülése miatt.

Nagyon lendületes játék ez, s milyen jó érzés volt számomra, amikor egyik sportoló múlttal rendelkező  ismerősömmel játszhattam együtt Veszprémben a HEFA nagypályáján és bizony a fiatalember,  nem győzött futkosni az ütéseim után! Azt hitte, egy nő nem tud elég erőseket  ütni, meg gondolta, úgy sem érem el a labdáit, s nem fogom tudni visszaütni őket….hát tévedett 🙂

Ma már mindkét pályán felváltva játszom és még arra is marad erőm, mint a múlt nap is, hogy egy jó órás fallabda játék után lemenjek a Balaton partra futni egy jót a hidegben. Még az sem lehetett akadály, hogy nem volt zenelejátszóm, csak a légzésem és a lépésem zajait hallgathattam.

Kapcsolj rá Te is, pörgesd fel magad, a sport majd ad elég  erőt a mindennapokhoz!

 

Futásra készen