optimum dietAmint az elnevezés is utal rá, az étrend-kiegészítők, az általánosan fogyasztott, napi ötszöri étkezésünket egészítik ki. Lássuk egy kicsit részletesebben ezt.

 

Aki sportol, megnövelt teljesítménynek teszi ki a szervezetét, tehát az úgymond általános napi életritmushoz szükséges élelmiszer, vitamin, alap- és nyomelem bevitel nem lesz számára elegendő.  Az alapigénybevétel felett dolgozol, tehát a bevitel is ehhez kell, hogy igazodjon. Vedd figyelembe, mely területen nagyobb a szervezeted igénybevétele. Gondolok itt arra, ha futsz, az izületeidet nagymértékben terheled, a csontjaid, a mozgásszerveid többlet-alapanyagokat igényelnek, tehát ami a csontjaid, izületeid, porcaid számára fontos, abból több kell neked, aki futsz. Mert ezt a szervezeti egységedet nagyobb igénybetélnek teszed ki.proenzi

A másik, amit figyelembe kell venned, az az időtartam, ami alatt ez a megnövekedett igénybevétel fennáll. Ha csak heti egy-két alkalommal sportolsz és mondjuk 30-40 percet nem szükséges lényeges plusz bevitel. De ha már heti 4-6 alkalommal, különféle terhelésekkel, mint a  spinning, intervall, súlyzós edzés, futsz, úszol, bringázol stb, illetve ezeket napi akár 60 percen keresztül űzöd, egyértelműen pótolnod kell az elhasználódásból eredő étrendi hiányokat.

Ha magas hőfokon égetsz, előbb is fogy el a meglévő anyag a szervezetedből, ha pedig nem pótlod, a tartalékokhoz nyúl. Például ha nincs elegendő zsír és szénhidrát a szervezetedben az égéshez, a szervezet a fehérjékhez nyúl, ami izombontást eredményez. Vagy, ha valamely vitaminból, ásványi anyagból egy-egy területen többlet szükséges (mert az a terület jobban igénybe van véve az adott mozgásforma miatt) akkor a szervezeted belülről pótolja, és elveszi azon egyéb működésből, egyéb belső folyamatoktól, ahonnét tudja..

Ha ez egyik helyről el kell venni, a másik fenntartása miatt, logikus, hogy ahonnét elvesz, ott funkciós zavar fog fellépni.

Ezért szükséges  ismerned a szervezeted jelzéseit, és azt, hogy egy-egy adott mozgástípus milyen alapanyag-ellátást igényel tőled.

A  legtöbb sportoló a napot 1000 mg-os C-vitamin tabletta bevitelével kezdi. A versenysport, de az amatőr-hobby szintű de már heti rendszerességgel űzött is igényli ennek plusz bevitelét, hiszen a C-vitamin minden szervezeti funkciónkhoz szükséges. Például csak C-vitamin jelenlétében szívódik fel a vas, és ez csak egy összefüggés a sokból.c vit

Ha begörcsöl a lábad, tudnod kell, hogy Mg-ból van kevesebb a szervezetedben, pótolnod kell. A Ca szintén alapvető pótlást igényel, a csontjaid masszivitása, erőssége a tét, a porckopások intenzitása a futásnál, bringázásnál pedig megköveteli a komplex hatóanyagok bevitelét például a Proenzit, vagy Béres Porcerőt, kúraszerűen (évente 4-6 hétig)camgzn

 

Igyekezz a szükséges anyagokat természetes forrásból, azaz élelmiszerekből pótolni, de a hasznosulásuk miatt a szintetikus tabletták a jobbak. Itt is igyekezz olyanokat választani, amelyek dobozán feltüntetik pl hogy csipkebogyó porított változata, tehát egy-egy természetes növényi alapanyag is alkotóeleme a szintetikus szernek.

multi

A legjobbak a komplex tabletták, a multivitaminok, C vitaminnal kiegészítve elegendőek az amatőr sportolónak. Ha valamely területen hiányt érzel, alkalmanként pótold, de legtöbbször elegendő egy-egy komplex szer.

Multivitamin, C-vitamin, B-vitamin komplex, Fe-komplex (hölgyek számára ajánlott) fe

Ha vegetáriánus vagy, a fehérjebevitelt is pótolnod kell, ma már léteznek aminósav tabletták, melyek az összes esszenciális – életműködésünk szempontjából lényeges- építőelemet tartalmazzák. Persze itt is megoldható a természetes forrás, hüvelyesek, szója bevitelével, de úgy gondolom, nem lehetséges több kg borsó vagy lencse elfogyasztása a megfelelő aminósavszint fenntartáshoz.

Fontos figyelned a tested jelzéseire, főleg a téli időszakban erősítsd a szervezeted szaunával, szoláriummal. Fogyassz minél több főzeléket, zöldségből álló fogást, gyümölcsöket, igyekezz a hármas elvet betartani az étkezéseknél: azaz a főétkezéseid (ebéd-vacsora) tartalmazzanak fehérjét, zsiradékot, szénhidrátot egyaránt. (leves zöldséggel, főétel burgonya vagy rizskörettel, saláta vagy gyümölcs)

tablettaRendszeresen, évente, végeztess el komplex vizsgálatokat, szűréseket, vérvétel, cukorteszt, legyen tudomásod a szervezeted állapotáról. Az edzéseket mindig az adott edzettségi, testi-lelki állapotodhoz mérd. Betegség után könnyedén kezdj sportolni, ha versenyzel, vigyél be többlet alap- és kiegészítő anyagokat.