Skip to main content

Szelek szárnyán

Szelek szárnyán

Az év egyik legjobb, s talán legélménydúsabb bringás versenye, családi tekerése a Kis-Balaton környékén, valahol a Zalai dombok között. Tour de Zalakaros, s a kisebb testvérei melyek a szelek szárnyán röpítették a bringást. A Balaton nyugati végén, azon a nyári hétvégén a környéket ellepik a bringák s persze a bringások. Gyerekbicajoktól a trekkingeken át egészen […]

Tekerés

Tekerés

A nyári forróságban szinte jól esik egy kis bringázás, itt mindig van menetszél, ami hűsít. Induljunk!     Az aszfalt olvadt bitumenjébe surrogva mélyül a KTM gumija, szinte érezni a plusz erőt, amivel taposni kell a bicajt. Ha már montin ülünk,  legalább egy rövid, szőlőhegyi utat beiktatni érdemes és lényegesen nagyobb élmény, mint az országúton […]

Félkörben – bringanapló

Félkörben – bringanapló

Hétvége, vagy éppen a szabadságon töltött napok, lehet indulni és bicajjal megkerülni a Balatont. Vagy a felét legalább, az bátran bevállalható. A klasszikus, a „kiskör” , nézzük  ezt a túrát: félkörben edzésben.   A kiskör a Balaton keleti medencéjének megkerülését, a Szántód-Tihany kompos átkelést magában foglaló, kb 90 kilométeres távot jelenti. Nyeregbe!   Indulhatsz a […]

Bringanapló – KTM Ultra

Bringanapló –  KTM Ultra Fire

Kihasználva a Húsvéti ünnepeket, sikerült több órát bringázással tölteni egy részét. Végre elegendő idő és kedvező időjárás is volt hozzá. A locsolós hétfőt szántam tekerésre, irány a Balatoni bringa-út, melyre Balatonfűzfőn csatlakoztam be, a 4,5 kilométeres rávezető, bemelegítő szakasz után. Az ég felhős volt, szél is fújt, a Bakony felől pedig sötét fellegek ijesztgettek esővel, […]

Bringanapló az ősz jegyé

Bringanapló az ősz jegyében

Még mindig tökéletes az időjárás a bicajozáshoz, irány a természet, most kétkeréken. Bringanapló az ősz jegyében.   A  sportverseny másnapján kötelező a pihenés, regenerálódás, ami persze nem jelent feltétlenül passzívitást. Mehetünk uszodába, wellness fürdőbe feltöltődni, de a bringázás most jobban csábított. Az ősz fantasztikus színkavalkádja ami fogad, 20 Celsius fok feletti hőmérséklet, ez egyértelműen tekerős-kirándulós […]

Partitúra

Partitúra

Még egy csodás hétvége,így egyértelmű, hogy bicajos hétvégét tervezünk, irány a napsütötte Balaton part. Már jó előre látszott, a napfényes hetünket egy meleg, ez évi utolsó kánikulai hőmérsékletű hétvége követi. Ki kell használni minden  szép napot, a bicajok lassan-lassan a tárolóba fognak kényszerülni. Na de ne rohanjunk ennyire előre. A nyári bicajos mezt felhúzni,  kora […]

Végső visszaszámlálás

Végső visszaszámlálás

Utolsó néhány edzés a verseny előtt, végső visszaszámlálás, ez már a célegyenes, Vivicittá futóverseny a hétvégén. Mintegy 15 000 induló összesen…   A múlt héten, mivel a közelben, a Balaton-partján volt, megnéztem egy futóversenyt, csak hogy érezzem a verseny ízét, élményét. A vízpart semmivel sem összehasonlítható párás levegője, a ragyogó, melegen tűző nap, a versenyre […]

Fel a hegyoldalra

Fel a hegyoldalra

Fel a hegyoldalra, méghozzá kerékpárral! A vadonatúj KTM Ultra Fire MTB már túl van az első 50 kilométerén, az első ellenőrző vizsgálaton és után-állításokon, amit szakszervizben végeztek el gondos odafigyeléssel. Finom járgány ez… Következő ismerkedős tesztutamon kipróbáltam, mennyire bírja az emelkedőket és a murvás, rossz utakat a gumi és a Suntour teleszkóp. Korábban elég sok […]