….áttörni rajtuk nem tudok. Halljuk az ismert slágerben oly sokszor. Hegyeket megmozgató erőnk és a motiváció a kitartással legyőzhetetlenné tesz.

A mostani fura egy év és még furcsább a tavasz, mely más hozzáállást igényel tőlünk, mint azt eddig megszoktuk. Ez is el fog múlni, mondogatjuk a jól ismert tanítást, s reméljük nem tér vissza. Pedig de. Ezúttal nem a higiénés szabályok betartására gondolok, még csak nem is a társas kapcsolatok átalakulására, sokkal inkább saját magunk átértékelésére és ami ennél is fontosabb, a megismerésére.

A hosszú órák, melyet a sport adta keretben önmagunkkal töltünk kényszerből el, lehetőséget ad gondolataink elemezésére. Hiszen gondolatainkból lesz a cselekvés, cselekvéseinkből, azaz tetteinkből áll össze a jelenünk és persze a jövőnk.

Jó látni, hogy azok, akik eddig divatnak vagy szeszélynek gondolták a mozgást, mint terápiás és elsődleges egészségmegőrző tettet, mostanra átértékelték ezen hiedelmeiket, megszokásaikat. Egyre többen ragadnak Nordic Walking botokat, vagy legalábbis egy kutyapórázt és mennek ki a szabadba. Egyedül.

Sokszor elhangzik a felszólítás: legyél elegendő időt önmagaddal! Mit vágsz rá? Nekem erre nincs időm, vár a gyerek, a család, a háztartás, a munka, végtelen a sor. A kifogásoké. Az elterelő hadműveleteké!

Ismered ugye: az unalom kövérít! A tétlenség növeli a fölös kilókat. Ma csak plusz 5 kilóval mutat többet a mérleged, ami említésre sem méltó. Aztán 8 kiló, majd 15. Megvastagodik a bokád, a felsőcombod, a felkar, kerekké és felpuffadttá válik az arc. Felszökik a vérnyomás, lassul az emésztés, a sor végtelenségig folytatható a mozgásszegény életvezetés általi hátrányokkal.

S akkor jön egy betegség a semmiből, az immunrendszered pedig KO-t kap, nincs felkészülve a védekezésre. Ezt elkerülendő még ma tegyél érte, magadért, az ÉLETért!

Nem üres frázisok hangoztatása amikor lépten-nyomon hallod: pattanj bringára, húzz fel futócipőt, kapcsold be a legütősebb zenéidet és otthon a szobában tornázz heti 3-4szer 30 percet!

Itt a tavasz, a természet kitárt karjaival vár, a fák lélegzetelállítóan pompás, bódító virágzással csábítanak ki a szabadba.

Az ember szabadnak született és ezt a szabadságot csak a természetben tudja igazán átélni. Miközben hallgatod a madarak sokszor fülfájdítóan éles, vidám csivitelését. Beleszippantasz a vízpárával keveredő tiszta, telt erdei levegőbe, a fejedből mintha eltűnnének a gondok. Nem oldódnak meg, de más látásmódot, más perspektívát fogsz kapni a futás, a séta, a túrázás vagy bicajozás közben.

A terveid így nem kapnak időelőtt léket, a hegyeidet pedig meg tudod majd mászni, akkor is, ha a hegytetőre kanyargós ösvény visz fel. Kis lépésekkel elkezdve is bele tudsz csöppenni a mozgást, az aktív életet életmódként megélők táborába! Készen állsz?