Ha egyszer az életed része a sport, akkor egy megerőltető edzésnap után a pihenés helyett másnap is a további terhelést választod. Így egy Balaton félkörös nap után, ami nálam úgy 92-94 kilométer bringázás szokott lenni, futóedzést terveztem.

Sportolj minden nap!

Szülőfalumban,  voltam aznap, anyut látogattam meg, de hiába a mutatott vasárnapot a naptár, s hajnali hét órát az órám… még álmosan ugyan, de már a futószerelésem keresgettem.

Odakint ragyogott a nap, friss, eső utáni kissé hűvös idő volt. Miközben a legtöbb ember még alszik ezen a hajnali órán (volt vagy 7 körül) vagy épp csak ébredezik. Ez nekem nagyon is motiváló érzés. Egyénként is leírhatatlan érzés, amit a falusi, harapnivalón friss, üde illatokkal teli levegőn való futás jelent, életörömmel megtöltve a lelket.

Rövid időt eltöltve a készülődéssel, cipő a lábamra, mp3 a fülbe, telefon rákapcsolódva a GPS műholdra s már célirányosan beálltam az utcánk vége felé. Néhány házat elhagyva a szőlőültetvények felé vivő úton futottam. Gyerekkorom számtalan emléke száguldott át fejemen. Sajnos a régmúlt látványa, amit az almafák adtak, mára már csak bennem élnek. A fák helyét mára búza- és kukorica mezők foglalják el, helyenként napraforgótáblákkal felváltva. Az út homokos, és dacára az előző esti kiadós esőnek, nyoma sem volt sárnak, a talajszerkezet gond nélkül elnyeli a vizet, így futáshoz kitűnő terepet biztosít.

A reggeli frissességgel és erővel ragyogó nap, éles, friss tiszta levegő. A sűrűn lakott településekhez, kerékpárutakhoz és jelentős sportolói és turistalétszámhoz szokva üdítően hat a vidéki tájon való futás. Közel s távol a fel-fel röppenő madarakon kívül senki.

Néhány szakasz letudása és két emelkedővel a hátam mögött az erdős és a tó irányba indultam. Közben persze nézem és figyelem a teljesítményem.

A tavacska mellé érve, ismét megcsodáltam a fény játékát, amit a kora reggeli-délelőtti napfény ad, ahogy sugaraival eléri a tó vizét és az azt szegélyező terebélyes, égbeemelkedő tölgyfák koronáit. Mindig beiktatok a táv közepén és végén pár perces nyújtógyakorlatot is.

A zöld megszámlálhatatlan árnyalata, a ragyogó sárga, narancs színek lelket feltöltő érzése mindig hat rám, miközben a hátam mögött levő kilométerek megtétele újabb és újabb utakon való futásra csábít.

Hidd el, a futás nem csupán testedzés, mindenképpen élmény is!

Végül 5,63 kilométert futottam aznap, és örömmel állapítottam meg, nyoma sem volt izomláznak. Büszke érzés, hát persze, de főleg azért, mert nincs olyan edzésnapom, amikor ne jutna eszembe, honnét is indultam. A  középiskolában rendszeresen kihagyott tornaórák, a felszedett kilók okozta gyötrelmek, a küzdelem, hogy sokan kinevetnek, amikor futócipőt húztam először…..

Ma már mosolygom azon, hogy anyu az, aki biztat arra, hogy ki ne hagyjam a napi edzést. Sőt, Ő az, aki felébreszt hajnalban, menjek mielőbb futni, mert vasárnap  9 órakor már mennek a hívek templomba, s én ne futkossak arra edzőszerelésben…  🙂

Én  többször esem gondolkodóba, hogy borongós, esős vagy éppen villámlással tarkított napokon kihagyom a napi penzumot. Anyu pedig mondja, nem tántoríthat el egy kis eső, vagy kevésbé jó idő, vagy ha reggel lustán ébredek. Soha nem gondoltam volna, főleg nem az életmódváltásom kezdetén, hogy épp anyu lesz az majd, aki támogat.

Nagyon jó érzés, nem tagadom és büszkeség is, hogy az én fejkendős anyukám lett a legnagyobb támogatóm.

Futásra készen