A hazai motorsport eléggé leharcolt állapotban van, s bár az idei év remek tartalmakat hozott – World SBK és MotoGP – s voltak persze cross veresnyek is Kunmadarason is. Ám az itt b eis befejeződhet a felsorolás. Ezért is nagy értéke van a határközeli pályaversenyeknek, mint amilyen az Alpe-Adria International Championship sorozat is.
A kupaverseny fordulója már járt idehaza is, a motoros csapatok rendszeresen kibérlik a Pannóniaringet versenyeik számára, így idén júniusban már jártunk a rangos nemzetközi, Közép-Európai versenyhétvégén.
Szintén ugyanezen versenyzők mérik össze tudásukat a Slovakiaringen a hétvégén, 300-tól egészen az 1000 cm³-ig azaz a SBK kategóriáig.
Semmihez sem hasonlítható az élmény és érzés, amikor a Ringbe belépve meghalljuk a dübörgő motorokat, érezzük a gumifüstös-benzines levegőt és szinte a mellkasunkon, a szívünk is egy pütemre ver, ahogy a versenyzők gázt adnak a célegyenesben.
A színes és remek gépcsodák nem csak nemzetközi motorosokkal versenyeznek, időnként magyar szót is hallani a depóban. Sajnos sem a motorsportban sem az autóversenysportban nem tudunk nemzetközi sztárokat felmutatni. Miközben a kamionos versenyzőnk, Kiss Norbi magabiztosan maga mögé utasítja már évek óta a többieket a teherautós versenyágban. Amúgy idén is meg fogja tartani EB vezető posztját…
A szeptember első hétvégéje tehát – ráadásul díjtalan nézői belépéssel – remek élményt kínál a motorosport szerelmeseinek. Egymást követik a qualifikációs edzések és a futamok a különböző kategóriákban az egész hétvége alatt.