newLépnem kell, menni kell tovább. Január vége, fagyos reggelek, napsütéses nappalok, ködös délutánok. Hóban, fagyban, madárdalos délelőttön minden megtett kilométer a javadra válik, feltölt energiával. elindít utadon. A holnap épp most kezdődik el.

Alig hihető, hiszen a Szilveszteri záró-kezdő verseny még  élénken él az elmémben, miközben négy kemény hét a hátam mögött, sok lefutott kilométer a lábaimban.

Az idei évben edzéstervet módosítottam s aszerint készülök a tavaszi szezonra.

indexHa újrakezdő vagy a sportban, vagy az eddigiek alapján nem fejlődtél eléggé, esetleg meguntad a korábbi tevékenységedet, akkor építs fel egy új edzéstervet.

Idő- és energiarabló olyasmivel tölteni az idődet ami nem visz előre

A munka és a család mellett legtöbbünknek komoly tervezést igényel a sportra fordítható  idő életmódba való beépítése, ezért célszerűségből válasszuk a kombinált edzésnapokat. Azaz reggel vagy délelőtt végezzünk egy adott mozgásformát majd este vagy délután egy másik sportot űzzünk.

Az ilyen duplázós napok ugyan megerőltetőek, de időtakarékosak, a felszabaduló heti napon pedig végezhetünk odahaza saját-súlyos edzéseket, vagy kettlebel, illetőleg súlyzós tréningeket.

Az anyagiak is közrejátszanak, emiatt  hangsúlyozottan ajánlom a futást a szabadban vagy a kerékpározást.

Téli futófelszerelés: szemüveg ilyenkor is kell, több réteget vegyünk magunkra, a cipő inkább terepes legyen, bordázott talppal a csúszásmentesség miatt. Ne feledkezzünk meg a láthatósági mellényről, vagy kar- esetleg lábra rögzíthető fényvisszaverő szalagokról

Lábtípushoz  vásárolt futócipő a futáshoz, egy átlagos kerékpár a bringázáshoz  megteszi, pénztárcakímélő megoldás sportoláshoz.

cold

Bicajos felszerelés téli kerékpározáshoz. A sisak elmaradhat, helyette vastagabb téli sapkát használjunk.

Idén télen  – kihasználva a napsütéses, sokszor 10 C fok feletti hőmérsékletet, kellően beöltözve, gond nélkül lehetett tekerni a szabadban. Megszokás kérdése, hogy akár decemberben is bringázzunk kint.

cy

A futásnál pedig különösen kedvező a téli időszak, mivel amúgy is gyorsan bemelegszünk a mozgáshőtől, kifejezetten jól jön a kinti hideg. Az érzékenyebbek használjanak szájmaszkot, a jeges levegő nem tesz jót a toroknak, manduláknak. De mindezekkel együttvéve a friss, tiszta téli levegő ideális edzőidőszak a futónak.

Aki teheti hetente járjon szaunába, kiválóan edzi az érfalakat, szívet a magas hőfok váltogatása a hideggel.

indexSzauna 1×1: nagyjából másfél órát szánjuk rá a pihenőidőkkel együtt. Forgóban, felváltva, 20 perces időközökkel üljünk be a finn-szaunába, infrába s a gőzbe.

Felfrissülésként elsőként jégkásával masszírozzuk végig a felhevült testet, majd állunk a langyos, vagy ha bírjuk, a hideg vizes zuhany alá.

sauna

Ma már számos okostelefonos applikáció áll rendelkezésünkre a fejlődésünk nyomon-követésére, de megtehetjük ezt akkor is, ha egy egyszerű futóórát és pulzusövet használunk. Jegyezzük fel az adatokat, hogy figyelemmel követhessük a változásokat.

Nike-partner-integration

Ne feledd, olyan célokat, eredményeket tűzz ki, amelyek bár a komfortzónádon átlépve érhető el, de nem görcsösen, hanem könnyedén.

runAmint az edzések hatására fejlődik a szervezeted, a szíved, a keringési rendszered, a tüdőkapacitásod, izomtömeged, úgy lesz könnyebb minden nap teljesíteni a kitűzött célodat. Hiszen a holnap ma kezdődik el.