A Ford Mustáng Fastback a maga V8 motorjával nagyjából 450 lóerőt képes leadni, pillanatok alatt eléri 0-ról a 100-as sebességet és elképesztő hangorkánnal dübörögnek a kipufogói a jellegzetes vörös suínű karosszéria alatt. Nem csak Szántódon, az ötödik Veterán Autós találkozón, láthattuk ezt a remek járművet, a Mustángosok – ahogy sok másik járműtípusnál is – egy […]
Veteránok II.
Az V. Veterán Autós találkozó Szántódon többek közt ezt a csodát is megmutatta az érdeklődőknek. Megdobban a szív, óhatalanul körbetekintünk, vajon közelben vannak-e a szivarozó, kalapos, ballonkabátos gengszeterek? Igazi, hamisítatlan Hollywood-hangulat a levegőben, ahogy megcsillan a napfény a króm lökhárítón és az ébenfekete karosszérián. Chevrolet Master Deluxe Sedan – 1939. micsoda év volt, a világ […]
Veteránok I.
Az elmúlt hétvégén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Balaton partján, Szántódon a veterán autós és motoros találkozót és alkatrészbörzét. A büszke járműtulajdonosok és a kitűnően restaurált, karbantartott autók és motorok között járva visszarepültünk időutazásként a múltba. Jó néhányan az adott korra jellemző ruhában és kiegészítőkkel sétáltak a kiállítótéren, így még inkább az adott […]
Időutazás Szántódon
Július utolsó hétvégéjének szombatján, 2026.07.25-én az elhalasztott Balaton átúszás helyett igazi ínyencséget sikerült lencsevégre kapni a Canon R50-el! V. Veterán Autós Találkozó és Börze volt Szántódon! Moldova könyv és MotoGuzzi? Oh igen! Az már milyen élmény, amikor egy fiatal hölgy felismeri a speciális V-hengerrel szerelt olasz csoda egyik retró motortípusát? Bizony rendesen meglepődött a moci-tulajdonos, […]
Classic életérzés
Szeretünk nosztalgiázni, hát amikor még elegáns köntösbe is van burkolva….Júliusnak ezen hétvégéjének szombatján, ha már elhalasztották ismét a Balaton átúszást, érdekes időutazásos élményben lehet részünk Szántódon. 2026. 07.25. szombat Szántód V. Veterán autós találkozó és alkatrészbörze, autós felvonulás A részletes program linkje itt! A mindent a szemnek mondás itt részben igaz, valódi remekműveket csodálhatunk […]
Hamarosan újra!
Lassan eltelik a nyár és az augusztussal már átfordulunk a vége felé, a hónap közepén pedig visszatér az erdei Vörös Katlanba az adrenalin és a benzingőz! 2026. Augusztus 15-16. Európa-Bajnokság Nyirádon az Autocross sorozatban! Egy kis előhangoló video a korábbi, májusi versenyhétvégéről itt! A mókusok és egyéb erdei állatok egy időre ismét beljebb húzódnak […]
Szlalom Kupa Veszprém 20
Az autós szlalom versenyek kívülről nézve bólyákat és gumifüstös fékcsikorgást mutatnak, pedig ennél több ez a szabadidős-autós sport. A pilóták és navigátoraik biztonságos, pályabírók és segítők által felügyelt, zárt pályán harcolnak a technikával, az időlimittel. Július első vasárnapja Veszprémben a megszokott Aréna-parkolóban sok nézőt vonzott az eleinte csepergős-felhős időjárásban. Hamar eloszlottak a felhők és a […]
Szabadedzés
Amikor verseny előtt kigördülnek a járművek a pályára a boxutcából a Pit Lane-ből szabadedzésre vagy bemelegítésre, a legfontosabb feladat a pilóták és a gépeik versenyrehangolása. A néző már ekkor felkészül a gyönyörű gépcsodák látványára, szokja a fül a dübörgő hangorkánt, átveszi a test és lélek a felturbózott adrenalin-löket okozta élménycunamit. Ugyanez zajlik a kamionok, GT […]
59.Mecsek Rally 2026
Az egyik legikonikusabb tereprally verseny zajlik épp ezen a hétvégén a Mecsek remek szerpentínes útjain, a már 59. Mecsek Rally. Újra indulnak a 32. Veszprém Rally hősei is, Bútor Róbert, Zagyva Dorka, Bodolai László és a többi megszokott versenyző is rajthoz áll már ma pénteken! Az Orfű, Pécsvárad és a Mecsek erdei, szerpentínes útjain rendezett […]
Kitekintő – SlovakiaRing
Az átugrom a szomszédba ezen az első júniusi hétvégén kissé tágabb értelmezést kapott, amikor is a szlovák-magyar határközeli versenypálya irányába indultunk. Hallgatni a vér szavára vagy inkább megérezve a levegőben a várhatóan magas fokon pörgő adrenalint és tempót- mindegy is! A lényeg a benzingőzös avagy bio-dízeles csodavilág hívó szava- kitekintő Slovakia Ring 2026 A versenyláz […]








