Bár a Vörös Katlan azaz a Nyirád Racing Center ebben az évben már nem rendez versenyeket, a pilótáknak – már aki részt tud venni rajta – további futamok állnak rendelkezésre. Ilyen lesz hamarosan, alig 3 hét múlva a megszokott, szinte hazai pályának érződő Slovakiaringen azaz Dunaszerdahely közelében rendezésre kerülő FIA CEZ azaz Közép-Európai Zóna záró futama.

2026. október 16-18. Slovakiaring  

A logisztika és persze az egész éves versenyzés, utazás, szerelés rengeteg időt és pénzt igényel. Az autó futamonkénti szerelése miatt egy egész műhelyt kell a versenyzőknek és a csapatnak magukal vinniük. Kora hajnali ébrdés, logisztika, hogy biztosan minden be legyen pakolva, előre lefoglalva a depóban a helyek, intézve a regisztráció, a futamok előtti gépátvétel, gondoskodni a csapattagokról, élelmezés, pihenés, munkaidőbesoztás.

A szlovák pálya nem murvás vagy vörös porral fedett, ez egy aszfaltos, technikás, sok gyors szakasszal megépült versenypálya. Míg a csapat fesztülten a futamokra és a technikára koncentrál, a kísérők elmehetnek a szomszédos különges állatparkba nézelődni.

Sok csapat saját, egész évben velük tartó szerelőgárdát alkalmaz, nehéz is lenne futamról futamra összevadászni a technikához kiválóan értő és időben is rugalmas szakembereket.

Figyelemmel kísérik az időjárást, milyen gumikkal szereljék fel a versenygépet. A pilóta visszajelzései és a műszerek adatai alapján a lehető legjobb beállítást igyekeznek elérni a legjobb teljesítmény eléréséhez. A sérülések miatt karosszéria-műhely is része a csapatautóknak, a legfontosabb alkatrészek és karosszériaelemeket magukkal kell vinniük, vagy kisebb szponzorációs keret esetén legalább javítani tudni kell a törött, sérült idomokat.

A hölgyek is aktív tagjai egy-egy benzingőzös csapatnak, hogy a pilótáknak és a szerelőknek csak a technikára kelljen koncentrálniuk. Így a hölgyek tudják az élelmezést, az adminisztrációt intézni ami hatalmas segítség tud lenni. 👩‍🦰👨‍🔧

Az ősz tartogat még számos motorsportos tartalmat, nem csak autósportban, motorokat is megnézünk még, bemutatjuk a csapatokat, a háttérországot, riportok jönnek, érdemes rendszeresen felkeresni a Balatoni Életmód weboldalát!

Egy kis ízelítő a rallycrossból itt és a YouTube csatornánkon!