Az autós szlalom versenyek kívülről nézve bólyákat és gumifüstös fékcsikorgást mutatnak, pedig ennél több ez a szabadidős-autós sport. A pilóták és navigátoraik biztonságos, pályabírók és segítők által felügyelt, zárt pályán harcolnak a technikával, az időlimittel.
Július első vasárnapja Veszprémben a megszokott Aréna-parkolóban sok nézőt vonzott az eleinte csepergős-felhős időjárásban. Hamar eloszlottak a felhők és a nagyjából 60 csapat is elkezdte a szlalomozást avagy a bólyák kerülgetését 4 különféle mintázatban lerakott pályán.
Egy izgalmas pillanat a videón!
A depóba besétálhattak a nézők, ahol a versenyzők és a háttércsapatok biztosították a Skodák, Ladák, Trabantok, BMW-k problémamentes indulását. Az illegális gyorsulási „versenyek” helyett lényegesen jobb egy ilyen, szervezett verseny keretei között kipróbálni magunkat és a járművünk tudását. Ráadásul a győztes szépen csillogó kupát is kap! 🚗🏆
Egymás után, megfelelő időtávolságban indították a versenyautókat, akik persze, ahol ez lehetett, látványos gumifüsttel mutatták a közönségnek technikai tudásukat. A bólyák feldöntése nélküli és gyors pályaszakasz-teljesítés egyenes út a győzelemig.
Látványos szlalom versenyt láthattunk a pilótáktól, akik kőkemény koncentrációval sikeresen teljesítették a bólyadöntés-nélküli szakaszokat és megérdemelt kiváló helyezéseket értek el. Különleges, gokart versenygépekkel is rajthoz álltak néhányan, a talajközeli üléspozíció precíz bólyakerügetést jelentett.