A július közepe ismét Pannonhalmán találta a kerékpárosokat, legalábbis azokat, akik a V4 Kerékpárverseny harmadik futamán rajthoz álltak. Ez volt kicsiben a mi Tour de France-unk, mivel közben a háromhetes körverseny is zajlik a háttérben.

Miért volt hasonló? A magyar, lengyel, szlovák és cseh csapatok bicajosai július 11-én Pannonhalma és környékén – pontosan ott, ahol két héttel korábban az OB férfi és női Elit tagjai is köröztek. Most szerencsésebb időjárási körülmények fogadták a mintegy 133 versenyzőt. A korábbi 40 fokos kánikula helyén „csak” 30-33°C és élénk szél kísérte a mezőnyt és a szökevényeket is.

A szombati versenynapot követően rögtön csapatkocsikba ültek a bicajosok és indultak a másnapi, vasárnapi szlovák futamhelyszínre, Újbányára, ahol a zárónapi szakaszt teljesítették.

 

 

 

A karbonvázak, lánctányérok és a mezőny együttes hangja itt a videóban!

A szombati napon hazai versenyzőink kiemeltjei – Fetter Erik, Dina Márton, és Pelikán János is remek helyezést értek el, Marci 4. Erik az 5. helyen ért célba az Apátság előtti dombon. Másnap, vasárnap pedig Dina Márton megszerezte az ezüst érmet, azaz a második helyen végzett a szlovák helyszínen.

Az Apátsági befutó és a köröket teljesítők itt a videóban!

A mezőny 7 nagy és 2 kis kört tett meg a pannonhalmi dombvidéken és az Apátság dombját megmászva. Akiket a seprűs autó kiszólított – limitidőn túl értek volna be a célba – ők is hősiesen helytálltak és számukra kiváló gyakorlatnak és versenykörülmények közötti edzés volt ez a futam.

Érdekesség, hogy a világ jelenlegi legjobb versenykerékpárosa, Tadej Pogačar által létrehozott utánpótlás-csapat a Pogi Team is képviseltette magát a futamokon! A világklasszis hatalmas pénzösszegeket fektet bele a jövő klasszisainak felfedezésébe, versenyeztetésébe.

 

Öröm és árnyék együttese, hogy nézők alig voltak jelen a remek versenyen, miközben a milliók által követett World Tour-okon hatalmas tömeg várja a néhány perc alatt elsuhanó versenyzőket. Óriási marketing- és turisztikai kampány kíséri a világversenyt, rengetegen arra a pár pillanatra utaznak a francia vagy épp spanyol régiókba, hogy egy rövid időre, de láthassák élőben a bringásokat, a mezőnyt, a konvojt.

A képgaléria elérhető itt, a weboldalon a Galériában. További fotók is kerülnek még fel. A YouTube csatornán videós felvételek segítenek átélni a hamisítatlan versenyhangulatot. A Balatoni Életmód Brand Facebook oldala pedig zene nélküli, tiszta adrenalinfröccs-ASMR élményt nyújtó- karbonváz-hajtáslánc hangú – Reeals videós felvételek hozák el a V4 Kerékpárverseny-életérzést. 🚴‍♂️🙂