A tavaszra ébredő természet, a vidáman csivitelő madarak új célok kitűzésére bíztatnak. Mindig újabb és újabb elérendő terveink tartanak mozgásban bennünket fizikailag és szellemileg egyaránt. Amit ma megteszel önmagadért azt a holnapi éned fogja megköszönni
A hőmérő egyre gyakrabban éri el a 20 fok Celsius környéki értékeket, bár a reggeli fagyok még óvatosságra intenek. A kiskertekben a tavaszi metszések megújjítják a fákat, bokrokat, egsézséges növényzet és termés ígéretével bíztatva a kert művelőjét.
Ugyanilyen odafigyelő gondoskodás szükséges önmagunk számára is, legalább heti 3-4 alkalommal egy órányi séta a minimális aktív mozgás a szabadlevegőn az, amely szervezetünket fitten tartja.
A láb mindig kéznél van, gyakran halljuk ezt a kijelentést és valóban. Egy lábformánkhoz igazított futócipő – és nem utcai sportcipő – az, ami a legfontosabb kellék és már indulhatunk is, ha nem is futni, ám kocogni mindenképpen! A lélegző, izzadtságot testfelületről gyorsan elvezető, elpárologtató, UV-szűrős póló már a hab a tortán.
A zene a jól összeválogatott listával nagy segítséget ad nem csak a tempó fenntartásához, hanem az időszakosan jelentkező holtpontokon való túllépéshez is. Amikor valami megmagyarázhatatlan tudattalan mélységből előtörnek a negatív gondolataink, amelyekből aztán az érzéseink, a cselekvéseink motorjai megjelennek. Nos akkor valamilyen „horgonyra” szükségünk lesz ahhoz, hogy emlékeztessük magunkat, miért is indultunk el. Ilyenkor jön jól egy klassz zene, amit dúdolgatva ismét lendületbe tudjuk magunkat hozni.
A változatos aktivi
tás, bringázás, teremedzés, súlyzózás, mely kiváló izomfejlesztő tréning, ahhoz ad segítséget, hogy ne veszítsük el a rendszeres sportolás közepette a motivációt.
Az időjárás inkább változatos és nehezen kiszámítható, sokszor fúj élénk szél, ami elbátortalaníthatja a kezdő bicajost. A reggeli órák hűvös levegője a megfázást vizualizálja, ám csak akkor, ha engedünk ezeknek, a ki tudja honnét eredő és életünkre szabályként és törvényként kövült hihedelmeknek.
Megfelelő öltözékkel még esőben is ki tudunk menni a szabadba, persze extrém körülmények között teremben vagy odahaza mozogjunk. Amikor egy-egy betervezett edzésnapot sikeresn elvégzünk, hatalmas szellemi lendületet kap a kitartásunk is. Nem beszélve a fittségünk fejlődéséről, amely rövid idő eltelte után megmutatkozik.
Amennyiben az étkezést is igazítjuk a sportoláshoz, már elég sokat teszünk ahhoz, hogy éveinket önállóan tudjuk megélni és inkább vitaminokat, sem mint gyógyszereket kelljen vásárolnunk.