stA Balaton-parti viszonyokhoz szokott sportoló időről-időre kipróbálja magát más terepviszonyok között is. A változatosság jót tesz a motiváció fenntartásához, na és persze jól eső érzés tölt el, amikor helytállsz máshol, más körülmények között is.

Gyorsan, szinte észrevétlenül elkezdődött az idei tavasz, sőt lassan belemegyünk a nyárba is. Néhány napig nyárias meleg van erős széllel, majd hirtelen váltással újra a szeszélyes tavaszban találjuk magunkat.

Mostanra bizonyára kiderült, a téli felkészülés milyen eredménnyel zárult. A március meghozta a tavasz mellett az évadnyitó versenyeket is. Sokan megkerülték a Balatont, ki futva ki pedig bicajon. Egymást érik a hétvégi futóversenyek, ez már az igazi szezon a mozgást, sportolást űzőnek, legyen amatőr vagy profi.

dr

Lássuk  összefoglalva, beszámoló  két szezonindító versenyről:

Bizalommal néztem az idei év elé, alapos,  felkészülési edzések, határtalan optimizmus és motiváltság jellemzett. Az elmúlt évi kínlódásokra után,  – tüdő- és szívproblémák ezek miatt csökkentett  teljesítmény  – kialakult egy vállalható edzési és versenystratégia.

A sportoló időnként belefut a gyors lefolyású megfázásokon túl sérülésekbe, sajnos a legnagyobb gondosság mellett is elő-előfordulnak  hátráltató betegségek. Ezért is ajánlott a rendszeres felülvizsgálat, melynek tartalmaznia kell a sportorvos vagy belgyógyász által előírtakat, emellett az étkezésre, vitaminok pótlására szintén ajánlott odafigyelni.

Tehát elindult az év, rögtön márciusban egy határon túli versennyel, felpörgetve az adrenalint, amit a nem éppen síkmeneti pályarajz adott. Az osztrák Alpok lábánál, visszatérőként érkezve a bájos településre, a dimbes-dombos tájon, mindig élmény a futás.

Alpesi táj, zöld és lankák-hegyek amerre a szem ellát

Alpesi táj, zöld és lankák-hegyek amerre a szem ellát

Külön öröm látni a nagy létszámú sportoló tömeget, amelyben nem csak a szokásos futótávokon jelennek meg (3-5 km, 8,5 – 21 km), hanem  a Nordic Walkingon is. Az idősebbek, a 60-70, sőt 80 év körüliek is rendszeresen rajthoz állnak és teljesítik is a versenytávot.

Vidáman, montiváltan a márciusi nyárban, futásra készen

Vidáman, motiváltan a márciusi nyárban, futásra készen

 

 

 

 

 

 

Az időjárást mindig félve tekintgeti a futó-sportoló: csak ne legyen szélsőséges,  eső, erős szél, havazás kerülje el, de túlzottan meleg se legyen. Szóval ideális körülményekért imádkozik.

Ágyúszó, brazil dobosok, fantasztikus zene, s drukkoló tömeg, minden adott volt, hogy a futó a fizikai kondíciója gyengeségeit külső motiválással legyőzze. A nehezítést az úgy 1,5 kilométer hosszú emelkedő jelentette, míg az erdei szakasz  jól jött, hiszen árnyékot adott.  Végül megfáradva, de annál nagyobb örömmel ki lehetett pipálni az első idei versenyt.

Folytatva a versenyzést, hazai pályán következett egy terepes futás, Győrben a Püspökerdőben. Az időjárás kissé megtréfálta az indulókat, az április ellenére kora reggel alig 4-5 C fokos hőmérséklet a széllel nem éppen szívet melengető volt, fel is került a kesztyű s a fülvédő is, eléggé mosolyogtató volt…. 😉

rfor A terepversenyek ideálisak az állóképesség növelésére. Ajánlott a megfelelő terepcipő viselése, mely segíti a biztos talajfogást sáros, egyenetlen talajon is. A földönfutás mindig nagyobb erőt igényel, mint az aszfaltos. Gyakorlást és odafigyelést igényel a lábtartás az egyenetlen talaj miatt, mégis ideális és kímélő, ha természeti környezetben edzel, illetve futsz.

A verseny előtti bemelegítés alatt fussunk pár repülőt – 4-6 x 50-60 métert gyors tempóban – majd sétáljunk, kocogjunk. Ha hideg az időjárás, lehetőleg a start előtti percekben álljunk csak be az indítózónába, a bemelegítést időzítsük a rajthoz közeli időpontra.  Ha fáradsz, találj magadnak olyan futót, aki mellet/mögött haladva tartani tudod a tempód. Ha ismét érzed motiváltságot, picit megnyugodott a pulzusod, próbálj ismét felgyorsulni.

Ha fáradsz, kövess egy másik futót, vedd át az Ő ritmusát, amíg újra a saját tempódat tudod funti

Ha fáradsz, kövess egy másik futót, vedd át az Ő ritmusát, amíg újra a saját tempódat tudod futni

imagesJöhetnek az edzések, a mozgás, a sport mindig életben tart! Az erre fordított idő megfizethetetlen, nem csak az egészségedért teszel ezáltal, de a kitartást, állóképességet, fittséget az élet minden területén kamatoztatni tudod majd.