Az első félmaratoni táv teljesítése különleges érzés, egy különleges élményű futóversenyen teljesíteni azt jó választás. Félmaraton a szomszédban. Egészen pontosan nyugati szomszédainknál, Ausztriában Stinatzban, futás a hegyek között.
A szomszédolás több, mint 160 kilométer autóutat jelentett, alapos előszervezéssel – szállásfoglalással, versenynevezéssel – mindent természetesen az adott ország nyelvén intézve, vagyis németül.
A versenynap egy forró, párás nyári augusztusi hétvégére esett. Különleges nemzetközi futóverseny helyszíne a Burgenlandi falucska, Stinatz, Botwald dombocskáival, ami nálunk már hegynek számít, a háttérben. A településen szerencsére elfogadható mértékű emelkedők és lejtők vannak, kezdő, amatőr maratonista részére teljesíthető szintemelkedéssel.
Folyamatosan szükséges már a versenyt megelőző napon, és órákban a folyadékpótlás, a megfelelő hidratáltság egy párás, meleg napon, estén a legfontosabb. Az elfogyasztott ételek könnyűek legyenek, viszont szénhidrátot tartalmazók, hiszen a hosszútávokhoz elegendő energia is szükséges. Ne a verseny előtt próbálj ki új, szokatlan ételeket. Kerülni kell a túl fűszeres, zsíros, tejszínes fogásokat is.
A délután zivatart hozott, ami a verseny kezdetére folyamatos esővé szelídült, kétségbe ejtve ezzel a kezdő futót. Az eső miatt szó sem lehetett technikai segédeszközökről, telefon, zenejátszó tehát félretéve, egyedül a pulzusmérő került fel.
Valóban csak a futásról szólt ez a verseny, és a saját erőről, felkészültségről.
Az indítás előtt, immár lassan alkonyatba váltva, lévén este negyed nyolcat mutatott az óra, rengeteg futó készülődött és persze a helyiek, valamint a nézők, családtagok. Az amúgy csendes falucska nyüzsgő várossá vált.
A szervezés tökéletes volt, a rajtszámátvételtől kezdve a frissítésig, ellátásig minden precízen és egyértelműen zajlott.
Az indításkor, a főszámnál, a félmaratoninál már komoly futócsapat állt a start/célkapu alatt. Élen természetesen itt is a kenyai futók álltak, néhány férfi és nő. A híres edzőtábor, ahol a kenyai futókkal közösen lehet készülni éppen Ausztriában van.
A győztesek, a kenyai futók mellett a magyar célbaérő 3. helyezett !
A versenyt ugyanis a helyi futókör szervezte, akikhez igencsak sikeres futók tartoznak, LC Tiger, a tigrisek. A verseny vége felé már én is éreztem, kicsit én is ezekhez a tigrisekhez tartozom…tigrissé lettem én is néhány órára 🙂
A tigrisérzés:
Az eső elállt, némi finom szemerkélés ugyan megmaradt, de végülis a verseny alatt a fejünk felett levő fenyegetően tornyosuló sötét viharfelhők kísértek csak bennünket. Villámok időszakos felvillanása tette még különlegesebbé a futást.
A futókör a település utcáin volt kijelölve, szinte az egész falucska le volt árva, zárt pályán körözhettek a futók. A félmaratoni távot a 21,1 kilométert 5 kör lefutásával lehetett teljesíteni. Ötször haladtunk át a központban felállított rajt/célkapu reflektorokkal kivilágított területén.
Egyes utcaszakaszok mindkét oldalán fáklyák világították az utat és adtak leírhatatlan hangulatot a futáshoz. Utcánként több ponton, felállított sátrak alatt helyi zenészek ültek és gitárral, harmonikával élőben zenéltek a futóknak. Volt olyan zenei állomás, ahol a tűzoltóság autóinak hangszóróiból játszottak zenét, máshol népviseletbe öltözött zenészek húzták a sramlit. Sramlizenét a sramli otthonában hallgatni.. annyi élményelem volt, amit futás közben nézni, hallani lehetett, hogy a két órás futás, a 21 kilométer észrevétlenül eltelt.
a futóútvonal a település utcáin
A helyiek a házaik előtt ülve csoportokban, baráti társaságban bíztatták a futókat, a frissítőpontokon , amiből körönként kettő is volt, a segítők a verseny legvégéig segítőkészen, barátságosan, örömmel várták a futókat. Vízzel és izo itallal, miközben kisgyerekek szorgosan szedték össze az eldobált poharakat. A futás minden kilométerén, minden pillanatában érezni lehetett, itt ma este minden a futókért van, nekik szól.
A célban a kísérők sörpadok mellett várhatták a versenyzőket természetesen az elmaradhatatlan sör és sültkolbász mellett.
A verseny a templomi harang ütésére, pontosan negyed nyolckor elrajtolt. Az első három kör a megszokásé volt, az elsőbálozó félmaratoni futó élménye. A negyedik aztán a legnehezebb, hiszen ez az a táv, 16 kilométer felett, ahol elég ritkán jár, vagyis fut az, aki nem indul félmaratonon. Hát még az, aki az elsőt teljesíti…
Így tehát a negyedik kör volt az, ahol a jól bevált energiazselé bevetésre került, illetve körönként egy-egy szőlőcukor, mint energiapótlás. A zselé a zsibbadó láb érzetét csökkentette, a szőlőcukor adta az energiát, a frissítések vize és energiaitala pedig a hidratálást. Figyelni kellett arra, csak egy-egy korty italt fogyasszak, a túl sok folyadék nem ajánlott futás közben.
A negyedik körnél már csak azok voltak a pályán, akik hozzám hasonlóan amatőr futók és ritkán teljesítenek 21 km-t. Sok szakaszon egyedül voltam, de épp ekkor jött jókor a helyiek, vagy éppen a zenészek bíztatása, vagy a fáklyák nyújtotta fantasztikus látvány. Aztán eljött az utolsó kör. Szinte szomorú voltam, ekkor már tudtam, gond nélkül be fogok érni…szomorú, mert a végéhez közeledett a verseny.
Zenészek az útvonal mentén
Fáklyákkal megvilágított utcák
A 19-ces kilométer-jelzésnél – ugyanis minden körben volt egy-egy tábla, amiből tudhatta a futó, éppen az adott körén belül hányadik kilométerénél tart. Tehát a 19-ces kilométertábla után, az utolsó frissítést is elhagyva kezdtem érezni…mit is? Elsősorban az erőt. A lábaimban, a fejemben, a gondolataimban. Aztán az egyik zenei pontnál táncoló fiatal pár láttán (keringőztek éppen..) a boldog mosoly az arcomon…igen, megcsinálom, megcsináltam…ez az én utam, a futás, a sport. Nem szükséges több bizonyíték.
Ezt fogod Te is érezni…!
Sok év edzése, felkészülése, lemondások, fájdalmak, könnyek, hajnali felkelések és még mennyi minden van az első félmaratoni táv teljesítésében!
Befordultam az utolsó sötét utcácskába, amely után már a kivilágított célkapu várt, s még volt erőm egy sprintbe kezdeni és az utolsó száz métereket lendületből lefutni.
Gyors pillantás a kijelzőre, 2 óra 17 perc! Végig tartottam az egyenletes, bár nem túl gyors, körönkénti 26-28 perces időt.
S akkor, amikor a reflektorok fénye rám irányult, majd felhangzott németül: aus Ungarn, majd a nézők közül magyarul a gratuláció…Egy mindez együtt a félmaratoni táv teljesítésével, nos valóban átélni lehet, leírni elmondani nehéz…ott kell lenni.
Persze lehet egy félmaratont egyszerűbb körülmények között is teljesíteni, idehaza, hiszen maga a futás a sport a fontos. Mégis úgy érzem, hogy életünk egy-egy fontos, lényeges lépéséhez, tettéhez olyan élmények kapcsolódjanak, amelyek méginkább emlékezetessé teszik azt. Ettől még belül, a szívünkben szerények és alázatosak tudunk maradni!
A félmaratoni táv teljesítésében az edzőimnek, családomnak, barátaimnak igen nagy szerepe van, hiszen nem csak tudásukkal készítettek fel, hanem hittek abban, hogy a félmaraton számomra is legyőzhető távolság, az a bizonyos 21,1 kilométer. Köszönet érte!