2014-03-21 17.10.01Kihasználva a Húsvéti ünnepeket, sikerült több órát bringázással tölteni egy részét. Végre elegendő idő és kedvező időjárás is volt hozzá.

A locsolós hétfőt szántam tekerésre, irány a Balatoni bringa-út, melyre Balatonfűzfőn csatlakoztam be, a 4,5 kilométeres rávezető, bemelegítő szakasz után. Az ég felhős volt, szél is fújt, a Bakony felől pedig sötét fellegek ijesztgettek esővel, viharral.

Széldzseki vagy mégsem? Esni fog vagy nem? Miközben próbáltam a válaszokat megtalálni, elhúzott mellettem egy országúti bicajos, és nyári mezben! Rövid ujjú felső és rövid szárú bringás nadrág. Oké, több sem kell, akkor nekem is jó lesz szintúgy ez a variáció, széldzseki otthon marad! Néha ilyen apróság is elegendő, hogy megadja a választ a kérdéseidre, csak kérdezz és figyelj, a válaszod is megérkezik 🙂

Cipő becsatol a pedálba, majd utánaeredtem alkalmi partneremnek, tempóztam a KTM MTB-al mögötte. Persze elég hamar eltűnt a szemem elől, az országúti bringa nem vetélytársa a montinak. Aztán egy egész csapat bringás ért utol, a korábbinak a társai, bolyban tekerve, szédítő tempót diktálva.

Útközben, háttérben Balatonakarattya-Balatonvilágos löszfal

Útközben, háttérben Balatonakarattya-Balatonvilágos löszfal

Balatonfüred, azaz az a tó északi partja irányába indultam volna eredetileg, de végül délnek, Siófoknak fordítottam a montit. A parti úton egy futó sporttárs tempózott előttem, 22-24 km/h-t mutatott a bicajom computere, nahát, ennyivel is futni? Persze, hiszen éppen farteledzéseket végzett..

Az időjárás egyre biztatóbban alakult, párás-fülledt meleg volt, a nap erőteljesen sütött, esőnek nyoma sincs. Még jó, hogy nem vettem fel széldzsekit, a már letekert 10 kilométernyi távon sikerült alaposan bemelegedni. A Balatonfűzfő-Balatonkenese-Balatonakarattya szakaszon, ez az első 20-22 kilométere ennek a távnak, egyenletes tempóban, 24-28 km/h-t tartva tekertem. Örömmel nyugtázva az SPD klipsz meglétét. Ugyanis a gyökerek sok helyen felnyomják az aszfaltot, sok repedés töri meg, a nagy tempóban való áthajtáskor könnyen lecsúszhat a lábad a pedálról. De nem SPD pedál használatával!

KTM SPD pedáloldal

KTM SPD pedáloldal

Fixen rögzítve van a lábad, s bizony a taposod-húzod vezényszavak, amelyeket spinning-edzésen számtalanszor hallunk, most válnak igazán értelmezhetővé..Mert valóban így már képes vagy taposni és húzni is a pedált, ami lényegesen gyorsabb és biztonságosabb haladást jelent.

A pedálból való kilépést gyakorolni kell. Sikerült nekem is borulni, mégpedig csaknem álló helyzetben, a ki nem akadó klipsz miatt. Ha előre látod, például vasúti átjárónál, vagy kereszteződéshez közeledve, hogy meg kell állnod, kapcsold ki a bal lábad a pedálból, így amikor megállsz, le tudod már tenni a lábad. A másik pedálból álló helyzetben lépsz ki. A vészhelyzet az más, ha eléd tolatnak útmenti parkolóból, vagy a gyalogos hirtelen irányt-vált, ilyenkor a mozdulatnak ösztönösnek kell lennie, vagyis bal láb kifordít a klipszből. Ha nem, akkor sajnos jön a borulás..

Az emelkedők külön kihívások. Igyekezd eltalálni még a domb alján, milyen váltóáttéten fogsz feltekerni, ugyanis terhelés alatt, felfelé már ne változtass! Ha mégis elvéted, és megállsz, igen nehéz megtartani a bicajt meg még kilépni is a pedálból. Kapcsolj abba a váltókombinációba, amit még meg tudsz tekerni, de ne forogjon túl könnyen a pedál. Engedd, hogy a vádliizmok helyett a comb- és hátizmaid dolgozzanak. Ügyelj a levegővételre is, sokat segít a mélylégzés, akárcsak a futásnál.

Balatonakarattyán, a Mol-kút magasságában, a parti úton – bringaút, löszfalon vezet-  van egy pékség, általában nyitva van, de vízcsap, utcai kút is akad, feltöltheted a palackodat. Legközelebb vízvételi lehetőség kb. 10 kilométerre van, Balatonvilágoson az emlékműnél van. Ez után pedig Siófokon, hajóállomásnál, illetve az út menti büfék, kisebb boltok többsége is nyitva van már, főleg hétvégén.

Fuss, bringázz, végezz súlyzós erősítő edzéseket és ússz!

Fuss, bringázz, végezz súlyzós erősítő edzéseket és ússz!

Nézzük meg kicsit a felszerelésünket.

Ruházat: A bringás mez a legjobb választás, hátrészén zseb van kialakítva, így ideális, bele tudsz pakolni iratokat, kulcsot, zsebkendőt, ételt. Mivel ezek – a nyáriak- rövid ujjasak, vehetsz alá vékony aláöltözetet, sporttrikót, ez védi a vesédet is. Bicajos nadrág jó, ha van, hosszabb túrához, montihoz, sportnyereghez feltétlenül szerezz be egyet.

Bringás mez, felsőrész, bicajos nadrág, vagy kantáros mez

Bringás mez, felsőrész, bicajos nadrág, vagy kantáros mez

Aztán a kesztyű. A gélpárna a tenyérrészen igencsak hasznos lesz, 30-40 km vagy Balaton kiskör, nagykör megtétele esetén, hiszen minden plusz kényelemnek örülni fogsz. A cipő SPD klipszes, ha ilyen a pedálod, amennyiben nem, akkor keménytalpú legyen, a vas pedálfogak, az erőteljes taposás, hamar tönkreteszik a puha talpú edzőcipőt, azt inkább teremedzéshez használd. A sisak nem kérdés, használd, életet menthet. Tudom kényelmetlen, meleg, de a biztonság fontos!

Napszemüveg, otthon ne felejtsd..

imagesmtb-mountainbike-biketouren-2008-7-360-270

 

 

 

 

Egyebek: csatolj fel a nyereg alá, vagy a vázra szerszámos táskát a legfontosabbakkal, mint defektjavító készlet, ragasztó, kesztyű, kisebb szerszámkészlet. Általában komplett szerszámos táskákat tudsz vásárolni, nem kell neked összeállítani. Legyenek veled az irataid, készpénz, ha van, a bankkártyád is. Zár a bicaj lelakatolásához, ha bemész például egy boltba, vagy megállsz egy büfénél. Telefon, feltöltve. Ha nem zavar, használj kisebb, kifejezetten bicajos hátizsákot, ebbe a napközben feleslegessé vált ruhádat is beleteheted.

Étkezés: Nézzük, mit egyél bringázáskor? A túlzott megterhelése a gyomornak kerülendő, de bátran egyél, ez nem futás, sok energiára lesz szükséged, mivel sokat is fogsz elégetni. Jöhet a pihenőknél a lángos és persze a kávé is!

Vigyél magaddal szőlőcukrot, amit ha kell a vízbe is bele tudsz tenni, azonnali energiával lát el. Palack vízzel, ami lehet citromos víz, vagy gyümölcslé, az út menti vizes kutaknál fel tudod tölteni újra vízzel. Legyen nálad müzli szelet, de ne csokis vagy joghurtos, azok a melegben meg fognak olvadni. Pogácsa, péksütemény, rágó. 🙂

Felszerelve az SPD pedál, indulhatunk!

Felszerelve az SPD pedál, indulhatunk!

A bringaedzést végül 71 kilométerrel zártam, sok-sok emelkedőt beépítve és persze feltekerve rajtuk. A hosszabb távoknál, 70-80 vagy több kilométer esetén a hátad, karod, ami esetleg fájhat, tarts másnap pihenőnapot. A kerékpározás fejleszti a tüdőkapacitásodat, állóképességedet és persze élményt is ad, szánd rá az idődet és ahová autóval mentél volna, indulj el bringával!