Az van úgy, elvágyódunk más tájakat megismerni, hegyet mászni, bringázni ismeretlen vidékeken. A változatosság élményén túl a megismerést is hordozza, valamint a látóterünk szélesítését, amikor nem csak az Édentől Keletre emeljük figyelő tekintetünket
A határokon átjutni mára idő kérdése csupán, akár szervezett autóbuszos kirándulás, akár egyénileg tervezett célok felé indulunk, néhány órásnyi utazás egy másik világba röpít bennünket. Idehaza is találunk meghódításra váró hegycsúcsokat, felderítendő ösvényeket, fotózásra váró tájakat. Mindezek mellett bátran induljunk el a horizontunkat kiszélesíteni és átlépve a saját és országunk határait, egy másik nép tradícióval és tájaival ismerkedjünk meg.
Ausztria a leggyakoribb desztinációs célpont, változatos terepviszonyai csábítják a kirándulókat. Elsősorban az aktív pihenést kedvelők indulnak nyugatra, felfedezni a számos, 1-2 vagy 3000 méteres csúcsokat. A szállás nélkül elérhető távolságok az Alpokalját érintik. A Buckliege Welt azaz a határ-közeli dombos, még bőven 1000 méter alatti magasságokat elérő csúcsokkal, legkönnyebben Sopron magasságában érjük el, érdemes ezen a tájon határátlépő helyet keresni. A parkolóban hagyott autót jól kitáblázott, távolságot és a megtételhez szükséges átlagos időtávot jelenítik meg. Ezek az adatok mindig átlagos fittségi állapothoz tartoznak. Célszerű magaslati pontokat, várakat, kastélyokat megcélozni túraútvonalainkon, a jellemzően jól karbantartott, sokszor autónyi széles erdei utakon.
A bicajosok is bőven találnak kirándulási célpontokat, számukra Burgenland északi területei, melyek erősen Alföldi azaz lapos tájat jelentenek, a legmegfelelőbbek. Hegyeshalomnál kilépve az országból a Fertő-tavat tudjuk alaposan felfedezni, beleértve a tavat övező dombos területeket is. Jellemzően azonban sík területen és többnyire autóktól elzárt vagy ritkán használt, aszfaltos, és homokos, finommurvás utakon bringázhatunk. A sík terület – Podersdorf, Illmitz, Rust, Neusiedl településeket érintve – körbevezet a tó mellet, 120 kilométer hosszan, de a leágazások miatt, melyek a nádas feltöltött területeire vezetnek be, ennél nagyobb távot is magukban foglalnak.
A Rosalia-hegység dombjai 750 méter maximális emelkedéssel , aszfaltos bringaútjai Sopron-Szombathely-Kőszeg viszonylatnál érhetők el a határ osztrák oldalán. Lehetőségünk van előre megtervezve körtúrát tenni, tehát ahhoz a parkolóhoz visszatérni, ahonnét indultunk. Ez az útvonal inkább a falvak megismerését célozza meg, áttekerve rajtuk, persze háttérben az erdővel borított hegyoldalakkal.
Amíg az időjárás engedi, a Fertő-tó kiválóan alkalmas vízi-sportok űzésére is, mivel e tájon nem véletlenül emelkedik a szélerőművek sokasága. Nagyjából mindig fúj a szél. A kiteosok, windfoilosk és széllovasok Mekkája e terület. A parton maradók sem fognak unatkozni, a legtöbb strand különféle aktív kikapcsolódást szolgáló eszközökkel felszerelt. Kötélpályák, gépesített edzőparkok, csúszdák sokasága várja a kisebbeket és a felnőtteket.
Aki nem a síelésért utazik osztrák szomszédunkhoz, annak a felvonók által elérhető magashegyi fennsíkok a lélegzetelállító látványt, a friss, tiszta hegyi levegőt és persze a túraútvonalakat kínálják.
Akár csoportokhoz tartozva, akár önállóan derítjük fel a terepet, mindenhol barátságos vendéglátást, mosolygós, előre köszönő embereket és tiszta környezetet találunk. Minél több megszokotton túli területet és embereket ismerünk meg, annál befogadóbbak és széles látókörűek vagyunk.
