Lassan, de biztosan közeledik a kikelet, a tavasz. Még a felkészülési időszak elején vagyunk, de minden héttel közelebb kerülünk a versenyszezon kezdéséig. Készülődik a kikelet.
Lassan ideje nevezni az első versenyre, miközben a felkészülési edzések is egyre sűrűbben következnek. Január 6-án kezdtük az idei év sportját, ami felzárkózást jelent, spinning és Hot Iron órával, hogy a tüdőkapacitásunk és az izomtömegünk javuljon illetve fejlődjön. Heti 10 kilométereket futunk, beiktatva egy frissítő, izomlazító masszázst és szaunát.
A második hét is a vége felé közeledik, most megdupláztuk a spinninget, két alkalmat is betettünk a hétre, miközben tartjuk a Hot Iron edzést és a futás is 10 kilométeres még.
Levezetésként pedig mind a két elmúlt hétvégére beiktattunk egy-egy lélekemelő és könnyed sportos túrát a Balaton-felvidéken.
Hey, go, my brothers and my sisters!
A következő héttől aztán váltunk, magasabb fokozatra kapcsolunk, shift and go!
A spinning és a súlyzós edzés fixen marad, heti egy-egy edzés, a futást pedig növeljük heti két alkalomra mégpedig úgy, hogy az egyik edzés 10 kilométert meghaladó távú lesz, kocogó tempóban, a másik 7-8 kilométer és 11-12 km/h sebességgel.
Készülve a versenyre, nézzük kicsit meg ezt az eseményt.
4 nap futás azoknak, akik körbefutják egyénileg vagy csapattársakkal a Balatont.
Nem kis táv vár rájuk, 2 x 94,3 km.
Mi, akik a felét vállaljuk, marad a FélBalaton, 94,3 kilométer, csapatban, 2 nap alatt.
1. nap: Badacsony – Balatonfüred 43,6 km
- 1. szakasz: Badacsony – Révfülöp 13,5 km
- 2. szakasz: Révfülöp – Fövenyes 17 km
- 3. szakasz: Fövenyes – Balatonfüred 13,1 km
2. nap: Balatonfüred – Siófok 50,7 km
- 1. szakasz: Balatonfüred – Balatonalmádi 16,2 km
- 2. szakasz: Balatonalmádi – Balatonakarattya 19,5 km
- 3. szakasz: Balatonakarattya – Siófok 15 km
A tagok mindegyike fut mindkét nap, az általa kiválasztott szakaszon, az ott meghatározott távon. Ez az a szint, amit megpróbálhatsz teljesíteni, ha van versenytapasztalatod és a 10 kilométert illetve a félmaratont már nehézségek nélkül lefutod.
Most lehetőséged van arra, ha összeáll a csapat, hogy elindulj a futók országútján, a futás világába belépj.
A felkészülési edzéseken az egyenletes tempóra figyelj, legyen meg egy biztos módszered a falak, a holtpontok leküzdéséhez, ahogy azt már begyakoroltad egy-egy versenyen. Következetesen figyelj a sporthoz, kifejezetten a futáshoz szükséges étkezésre. FélBalaton vagy egész?
No Comments Yet