runn

Hálás vagyok érte, hogy a Balaton partján élek és naponta itt róhatom a köreimet,  láthatom minden nap, ahogy a felkelő nap megcsillan a víz tükrén. Sokan csak nyáron egy-két hétre jönnek ide, de mi, akik itt élünk  minden nap itt vagyunk.Persze így nyáron kevésbé komfortos, mert zsúfolt, futni és bicajozni is nehézkes a megszokott útvonalakon.

Ma azonban lementem edzeni a partra, a hajnal hűvösében, a felkelő nap fényében, a finoman erősödő zajok kíséretében észrevétlenül elszaladt az egy órányi edzésidő.

Hihetetlenül erősen hat a teljesítményünkre ahogyan a gondolatainkkal irányítjuk magunkat. A máskor oly zavaró hőség, nyaraló emberekkel túlzsúfolt parti utak most észrevétlenül mentek el mellettem. Oda sem figyeltem.

Change your mind

A gondolataink ereje

A gondolataink ereje

A zenejátszómon egy ideje már Scooter Full Albuma van feltöltve, 2 óra 12 percnyi zenével, ami egy félmaraton lefutásáhozt is elegendő. Tele dinamikus számokkal, melyekkel  minden emelkedőre könnyebb felfutni, ilyenkor még a járdaszegélyeket is átugrom.

A tervezett táv észrevétlenül beletevődik lábaimba, s már az út szélén állok és a nyújtás statikus gyakorlatait végzem.

int 2

Ahogy idősödik az ember, a prioritások is változnak az életében,  egyre inkább azzal foglalkozik, amiben a leginkább kifejezheti önmagát. Amikor sportolsz, és  40 perc után a boldogsághormonok elárasztanak, minden kicsit egyszerűbb és könnyebb. Okozhatja ezt az érzést annyi minden más is, mint például az érzelmek, a munka, a család, a gyerekek, de még egy finom étel is, vagy csak a természetben ülni is. Mondhatják mások, a futósport elfutás a problémák elől, önmagad elől, futás valami felé. Meglehet.

Jó érzés egy-egy sikeres verseny után felállni a dobogóra. Biztosan eltölt a hála érzése is, hiszen abban az eredményben sok más ember munkája is benne van. A tudatosság érzését adhatja Neked.

Tudatosság és fegyelem

Tudatosság és fegyelem

Tudni s érezni a sejtek mélyén, hogy ott a helyed, azok között az emberek között, akik időt s energiát szánnak naponta önmaguk trenírozására. Hiszen a sport nem csak az egészséget őrzi meg, egyfajta meditáció, öszeszedettség, kitartás és állhatatosság is amit kapsz tőle.

A sport megtanít küzdeni s veszíteni és emelt fővel újrakezdeni.

Legtöbbször egy-egy érzelmi hullámvölgy után indul meg az ember  a lejtőn lefele, és ha van elég életereje, akkor a gödör aljáról fel. Ehhez ad nagyon sok támogatást a sport, a futás, vagy éppen bármelyik más sportág. Ha Te magad állsz fel, ha Te küzdöd végig az izzadtságos kilométereket, ha elfogadod a könnyeidet, ha tudsz örülni az éremnek a nyakadban, na akkor önmagad vagy..végre hazaértél, ahhoz aki valójában vagy.

images

Sajnos sokan nem értik még ma sem, hóbortnak tartják a sportolást,  bolondnak nézik azokat, akik vasárnap versenyre mennek és nem az ágyban fekszenek délig…

Már nem akarok megváltani senkit. Volt idő, amikor igen. De rájöttem, elmondom mi a jó, mutatom a példát, aztán mindenki leljen rá saját maga az útjára.

Sokan vagyunk ilyen örökmozgók, én mindig is ilyen voltam, soha nem tudtam egyhelyben megülni gyerekként is folyton az utakat róttam, csak akkor még bicajjal. Ma is lételemem a mozgás, az utazás. Hatalmas élmény és feltöltődés  felfedezni helyeket, megismerni embereket, másfajta gondolkodásmódot. Mert ez a Te fejlődésedet is segíti.

suVállald önmagad, akkor is ha ez nehéz vagy ha nem mindenki fogad el. Tényleg nem mindegy, hogyan éljük le az életünket,  a legfontosabb, hogy bele tudj nézni a tükörbe. Ezek a gondolatok is egy hajnali  futóedzésen születtek..