Hegyek között, völgyek között vezet az út, át a nyugati országhatáron. Stinatz, még Burgenlandhoz tartozik, de már majdnem Steiermarkban járunk. Jellegzetes osztrák falucska, ahol évek óta minden augusztusban nagyszabású nemzetközi Futóversenyt rendeznek. Tigrisek és gepárdok az Alpok árnyékában.
Ez már a 
21. International Stinatzer Abendlauf & Halbmarathon,
számomra a harmadik alkalom, hogy ismét a település utcáin róhattam az aszfaltos köröket.
Az időjárás szerencsére sem viharos esővel, sem pedig széllel nem várta a futókat, nyári melegben lehetett bemelegíteni az esti rajtig.
Az Achilles-ín sérüléséből lassú a felépülés, 6 hét minimálisan, de akár fél év is lehet ez. A megszokott versenyzéshez és hosszútávokhoz visszatérni csak fokozatosan ajánlott, különben esélyes a visszasérülés.
Kissé fájó szívvel az idei évben a félmaratoni öt pályakört kettőre cseréltem, így 8,5 kilométer volt a versenytáv -ott ezt Ortslauf-nak nevezik.
Az éjszakai futás itt rendkívül látványos, hatásosan motiváló fesztiválhangulattal igazi élménnyé változtatják a helyiek a versenyt. Nincs szükség saját zenejátszóra, a 4,2 kilométeres körökön belül tucatnyiszor találkozik a futó zenével.
Sramlira táncoló párok, hangszóróból szóló rockzene (Queen: We were rock you) vagy éppen a helyi tűzoltóság járműveiből áradó talpalávaló hallatszik, miközben a sötségbe váltó nappal véget ér. Az utcákon helyenként fáklyák világítják meg az aszfaltcsíkot, hangulatossá, varázslatos fényűvé téve azt. Sík terep itt nincs, vagy fel vagy le a menet..
Hangulatos, fáklyákkal megvilágított futóútvonal a versenyen
A rajtnál együtt áll a kenyai futó az ukránnal – na persze ők az élre állva – a Nordic Walkingos a 4,2 vagy félmaratoni távot futó versenyzővel.
Harangszó zúg a fejünk felett pontban 19:15-kor, majd közös fotó készül és rajt…Mosollyal a szájszegletben haladok, tartva az egyenletes tempót, közben begyűjtve a lakók folyamatos és hangos bíztatásait. Követem tekintetemmel a géppuskalábú sprintereket is, akiket bicajos felvezető segít, hogy tartani tudják a tempót. Ami bizony a 3:00-ás érték körül mozog..
Mire a versenytáv vége felé közelítek, a kenyai és ukrán, valamint a többi gyorsfutó által vagy másfél körös lekörözésbe kerülök. Mintha az életükért futnának, úgy robognak el mellettem, szinte állóhelyzetűnek érezem az én tempómat.
Aztán máris a célegyenes következik számomra is – milyen figyelmesek a szervezők, a befutót egy lejtmenet aljára telepítették – az addig kényelmesen kocogó futó is gepárdként robbanhat be a célba.
Együtt szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot egy osztrák versenyzővel, aki rögvest nyújtja gratulációra a kezét! Sportosság, hála, ezek, amiket legelőször érzek, majd a célterület büféjében feltöltve magamat édes kaláccsal és sportitallal, banánnal, várom az első félmaratoni befutókat.
Hamarosan érkezik is egy ukrán srác, majd a kenyai versenyző is befut, a második lett ezúttal. Az izomkolosszus, hihetetlenül hosszú lábú futó tiszteletet ébreszt mindenkiben, hát még a női győztes ebben a távban, aki történetesen idén magyar.
Tigrisek versenyeztek a gepárdokkal, hobbifutók a profikkal, férfiak és nők, visszatérők és elsőbálozók. A fel meg le nem jelentett nagy akadályt a síkfutónak sem, a versenyt övező fesztviálhangulat mindenkinek segített a motiválásban, nagyon kevesen adták fel.
Augusztusból szeptemberbe, nyárból lassan az őszbe fordulunk. Bár nehezen fogadjuk el, a jó idő is lassan a végéhez közelít. Ez már a második verseny volt az őszi szezonban, s hamarosan következnek a továbbiak. Remélhetőleg fizikailag és lelkileg is feltöltődtél a nyáron, s megújjult erővel fordulunk az év végi hajrába.