Odakint sötét van, pedig még csak alig múlt délután fél öt. Sötét esőfelhők  a látóhatáron, már amennyi még látszik belőle, s bizony az eső is szemerkél. De jó is ilyenkor, munka után behúzódni a lakásba. A hűvös kinti időjárás helyett a meleg otthonodban megpihenni…Igen ám, de ma is kell sportolni, tehát nyúlcipőt, akarom mondani futócipőt fel, hűvös elleni futószerelés, mp3 aztán irány a Balaton-part!

Balatonfűzfő volt a mai edzés helyszíne, s rendesen esett az eső, mire a partra értem. Dehogy vettem fel a vízhatlan anorákot. Pedig nem ártott volna, így utólag 🙂

A kerékpárúton futottam a településhatárig, s vissza. Sötét is volt, esett is, túlzottam meleg sem volt, na ez aztán meghozza a futókedvet. Szóval zenelejátszó bekapcsol, ilyenkor kell egy jó kis pörgős zene:

 

A vasútállomás mögött, legnagyobb sötétségben kissé bukdácsolva haladtam, amikor jobbról egy kutya és két gyerek tűnt fel. Ők sem otthon üldögéltek ebben a szépnek nem mondható esti időben, kutyasétáltatás volt a program.

Na szedtem is a lábam, nem annyira a kutya miatt, hanem hogy végre kissé jobban megvilágított részre érjek. Így is helyenként vízbe vagy gödörbe lépve haladtam,  ez nem éppen ideális körülmény a futáshoz, de sebaj!

Közben persze folytattam a Thermo Drine Liquid tesztelését is, edzés előtt 30 perccel ittam meg az előírt 250 ml-t.

Ez már a második nap az energetizáló szer teszteléséből, s bizony rendesen hat! Felpörgeti a pulzust, majd a magas (180 feletti) kezdeti érték után visszaáll a normálisra  és rendkívül sokáig hat. Nem csak a teljesítményt növeli, úgy, hogy nem jelentkezik az izomfájdalom (tejsavas laktát küszöb), hanem mentálisan is beerősít. Egyszerűen fogalmazva, nem akarod abbahagyni az edzést, mind fizikailag, mind pedig szellemileg friss és lendületes vagy.

A település végén némi nyújtás után visszafordultam, miközben lassabban futottam, mert időközben beúszott a közeledő vonat lámpáinak fénye a látómezőmbe.Közben pedig az eső is elállt, még csak túlzottan hideg sem volt. Persze pár kilométeres futás után ez nem csoda 🙂

 

A túlparton  Tobruk és Balatonalmádi megannyi fénye ragyogott, még volt némi fény, így minden visszatükröződött a szinte mozdulatlan víztükrön, az ég alja sárgás-kékes-lilás színben játszott, csodaszép látvány volt így futás közben!

Sajnos a GPS feladta és 4,46 km-nél (26,23 perc szintidőnél)  kikapcsolt, így sajnos mért eredmény nem lett erről a futásról.

Ne tartson vissza a barátságtalan idő, vagy a korai sötétedés, ha teheted, s valóban nem oly kedvezőtlen az időjárás, keress kivilágított területet, utcákat, focipályát és fuss továbbra is a szabadban. Megfelelő öltözékben, vitamindús táplálkozással, szaunázással erősített immunrendszerrel biztosan menni fog Neked is!

S még egy kis zene a végére:

Off Monster and Men: Little talks

Alkonyat a víz felett