A flow avagy áramlásélmény leírása akkor közelíti meg a valóságot, amikor elképzeljük magunkat egy SUP deszkán a víz felszínén háton fekve a ragyogó kék eget nézve. Semmi erőltetés csak a ringatózás a hullámokon a béke érzésével a szívünkben.
Az áramlás-élmény érzete csettintésre nem bújik elő valahonnan a bokorból, varázsütésre sem jön ki, mint bohóc a porondra. A mozgásenergia és a megadás-érzés együttesen fogja majd – fizikai és szervi hormonális hatásokra – együttesen egyszerre csak megjeleníteni valahol a gyomrunk mélyén. Aztán szétterjed mindenhol, úgy érezzük teljesen külön életet él a testünk, a lábunk, a karunk szinte önmagától mozog, miközben fura vigyorgás és ellazult arcizmok jelzik, belénk bújt a kisördög azaz a flow-élményt éljük épp át.
A szerotonin, dopamin és noradrenalin neurotranszmitterek azaz ingerületet átvivő hormonok, azaz boldogsághormonok, melyek a mozgás hatására (is) képződnek, melyhez azonban szükséges a szellemi avagy agyi ráhangolódás is. Fogvicsorgatva keresgélhetjük ezt az érzést….
Amikor hetek telnek el és önmagunkat ostorozzuk, szidjuk amiatt, mert lassúak vagyunk futáskor, mert alig vánszorgunk fel a bicajjal a dombra, mert csak 5 kg-os súlyokat emelgetünk, nos időt kell adni, amíg a testünk reagál a lelkünkre. Igen, ülj le s várd meg, amíg a test utoléri a lelked. A szellemünk már látja, amint célszalagot átszakítva felállunk a dobogóra. A testünknek azonban idő kell, amíg alkalmazkodik.
Aztán amikor már majdnem feladnánk, na akkor jön meg a flow élménye. Amikor már épp a kukába dobnánk az energiazseléket, elajándékoznánk a sportcipőnket, amikor inkább a tábla csokit hambi-menüvel ennénk a következő edzésnap helyett, egyszer csak átlépünk egy határt. Egy újabb lépcsőfokra tesszük egyre edzettebb énünket. A legnagyobb türelem önmagunkkal szemben szükséges. Mindenkinél működik az edzések ismétlése általi fejlődés. Mindenkinél más idő szükséges amíg lefutja egyben az első kilométerét vagy leteker 10 kilométert a bicajjal.
Aztán már nem fog kelleni a csoki vagy a cukros kóla. Amiért mi magunk küzdünk meg, azt jobban értékeljük. Régi tapasztalat ez és ma is igaz. Az igazat keresd ne csak a valódit.