A rendszeres sportolás fontossága és szervezetünk fitten-tartása napjainkra beépült a köztudatban. Ahogyan az egészséges étkezés fontossága is. A kettő összekapcsolása és tudatos tervezése már kicsit nehezebb feladat.
Önmagunkon uralkodni a legnehezebb feladatok egyike. Az eltervezett étrend betartása messze nem az akaraton múlik, sokkal inkább a régi, egészségtelen szokások egészségesre cserélésének megvalósításában. Az akarat legyőzése vagyis finomabb megfogalmazásban: az idejétmúlt atomi szokásaink megváltoztatása akkor járhat sikerrel, amikor a régi helyett van alternatíva.
Az, hogy szántani, vetni, kapálni menjünk mára kevesek számára valósul meg, azaz a fizikai munkát végzők szervezete igényel több kalóriát, míg az ülőmunkát, de még a napi sok ezer lépéssel járó munkakörök is kevesebbet. A hamburger-menü, vagy a számolatlanul fogyasztott péksütemény rapid megoldást jelent, pedig előre tervezéssel egészséges alternatívát is vihetünk magunkkal.
Az előre – egy hétre – betervezett étrend a vásárlást is tudatosítja és csökkenti az ad hoc polcról gyorsan leemelünk valamit megoldásokat. A legtöbb munkakör lehetővé teszi a magunkkal vitt étel elfogyasztását. Általában mikró, de legalább egy étkező helység rendelkezésre áll. A szabadtéri munkát végzők is legalább a szállító-járműbe be tudnak ülni étkezéskor. Az otthon elkészített szendvics vagy előre kisütött húsfélék és a magunkkal vitt otthon sütött, vagy vásárolt ám teljes kiőrlésű pékárut tartalmazó étkezéssel már tettünk egy jókora lépést az egészségünk megtartása irányába.
A mesterséges margarinok vagy magas zsírtartalmú és így a májat terhelő vajkészítmények helyett jobb alternatíva az ízesített humusz – csicseriborsó-krém – vagy avokádókrém, vagy házi készítésű egyéb pékárú-krémek fogyasztása. Persze ezeket némi munkával előre el kell készíteni, ám az egészségünk ennyi „macerát” megér. Amikor kapkodva készülődünk reggel, a munkakezdés előtt és inkább útközben a boltba belépnénk harapnivalóért, álljunk meg egy percre. Gondoljuk át , miért is kezdtünk bele az egészséges ételek fogyasztásába: cukorbetegség, túlsúly, nehézlégzés, gyakori hasfájás, rossz keringési-rendszer? Az új szokások követése kevésbé okoz stressz, amikor tudatosítjuk miért is kezdtünk bele 🙂
A sportos életmód folytatásához kapcsolódnia kell a diétás étrendnek. Jellemzően kevesebb zsírt és minimális szénhidrátot, legalábbis egészségeset szükséges fogyasztanunk ahhoz, hogy a mozgás örömet okozzon s ne szenvedést. Az évek alatt felgyülemlett zsírpárnák és letűnt izomzat, rugalmatlan ínszalagok megújítása időt vesz igénybe, türelmesnek és kitartónak szükséges lenni ahhoz, hogy egy általános fittséget elérjünk.
