imagesA mozgásra szükségünk van. Az ősember gyalog ment levadászni a mammutot, később felpattantunk a lóra, vagy szekérre ültünk, ha meg akartuk látogatni rokonainkat. Ma ez már nincs így, viszont a testünk továbbra is ugyanúgy működik. Új időkben  járunk.

 

Mozgásszegény életmód jellemzi napjainkat. A technikai fejlődés következtében, gyorsjáratú autókkal, repülőgéppel érjük el néhány óra alatt a kitűzött úti célt, hiszen időre megyünk. Lifttel megyünk fel a lakásunkban, mert az a nyolcadik emeleten van.

shutterstock_79992169

Még az élelmiszeripar fejlődésével is szembesülnünk kell. A temérdek mesterséges alapanyaggal, amit nap mint nap magunkhoz veszünk otthon, az étteremben, a munkahelyen. Már nem  kölest és kukoricát vagy éppen burgonyát  termesztünk, mint elődeink,  inkább bemegyünk a gyorsétterembe, vagy megeszünk egy tábla csokit..Lehetőségünk van rá, időnk pedig véges. A tiszta, organikus élelmiszerek beszerzéséhez, az ételek elkészítéséhez meg végképp nincs sem kedvünk sem időnk. Na és még nem beszéltünk a munkahelyi-iskolai életben és az otthonunkban jelen levő napi stresszről..

A cropped shot of a handsome businessman under strain as colleagues request various things from him

Tehát adott egy modern életmód, modern élelmiszerekkel, miközben a szervezetünk bár genetikailag  alkalmazkodott a megváltozott szokásokhoz,  de a működésének alapjai  ma is érvényesek.

Felgyorsult élet…következményekkel

Szerencsére lassan visszatér a mindennapokba és újra értékeljük az otthoni főzést, egyre több fiatal kap kedvet a gasztronómiához, az adalékanyag-mentes ételek elkészítéséhez. Egy levest nagyon gyorsan, néhány alapanyagból el tudsz készíteni. Folyadékpótlás és segít az elfogyasztott ételek mennyiségét kordában tartani.

05d0194b89f46f1bae3077f797836e5d

Ha egy bögre levessel kezded az ebédet, biztosan kevesebb mennyiséget veszel a következő fogásból

Főzeléket készíteni is egyszerű, a turmixgép segítségével pedig a krémlevesek sokaságát tudjuk szinte pár perc alatt elkészíteni (brokkoli, sütőtök, zeller és így tovább) változatos feltétekkel megunhatatlanok. De ott vannak a sütőben elkészíthető egytálételek is, néhány alapanyag, csirkemell, hal, tarja, burgonya vagy penne tészta, fűszerek, sajt, tejföl, tojás,  30-40 perc alatt elkészül a sütőben. Ezeket az ételeket  vasárnap otthon elkészíthetjük a következő hétre,  s dobozokba adagolva, hűtőben tárolva el lehet vinni a munkahelyre, iskolába.

Szénhidrátok, fehérjék, nyomelemek, hormonok  és még megannyi építőkövei a szervezetünknek

Sport diet

Mindenképpen ajánlott  bizonyos fokig ismerned, hogyan is működsz. Gondolj csak bele, amíg nem érted a számítógép működését, hogy tudnád úgy használni, hogy Neked az hasznos legyen? Hogyan használnád az Excel táblát, ha fogalmad sincs róla mit és hogyan írj a cellákba egy összeadáshoz?

Így van ez önmagunkkal is, a testeddel, a gondolataiddal, érzéseiddel is. Egész nap gondolkodunk, érzünk, reagálunk a külső ingerekre belül is

A szervezetünk mindent leképez, minden rezdülésünket érzi. A folyamatos stressz kortizolt, adrenalint stb termel, amely hormonok aztán irányítják szervezetünk működését, s bizony képesek betegségeket létrehozni bennünk! Nem kell csak hamburgert enni, meg porlevest ahhoz, hogy betegek legyünk…

Lépjünk is a következő lépcsőfokra, jöjjön  a megoldás a mozgás, a sport.

A leggyakoribb hozzáállás, hogy nincs elég erőd hozzá  és ez így is van kezdetben. Ha nem sportoltál huzamosabb ideig, nem csak a fizikai tested alakult át, valóban elment a kedved is tőle. A legkönnyebb mindig a legkisebb ellenállás irányába menni…vagyis könnyebb otthon ülni, moziba menni, mint sportcuccba bújni és a melegben, esőben, sötétben átizzadtan megkerülni a háztömböt.

Valószínűleg követte ezt a „kedvtelenséget”a túlsúly és a gyenge immunrendszer is, ami egyenes arányban jár együtt a betegségek jelenlétével az életedben, ami pedig egyenes út a mentális-szellemi-érzelmi elgyengüléshez. Tehát az indokod valódi, nincs kedved sem energiád elindulni sportolni. Csakhogy ezen egyedül Te tudsz változtatni…mégpedig kétséget nem ismerő hittel, akarattal.

stA Te életed, a Te tested, a Te lelked. Te döntesz, hogy merre vezessen az utad..a megújulásba vagy a lassú és gyötrelmes vég felé..A helyzet az, csakis befektetett munkával leszel képes újra formába hozni magad, kijutni az egyre sötétebb és szűkebb alagútból. Munkát kell beletenned. Másként fogalmazva, mozgásból lesz az energiád. Tehát, nincs más hátra, el kell indulnod…