Skip to main content

Tóparti futás

Tóparti futás

Tópartról tópartra vezet az út, a nagyobb tó mellől egy kisebbhez. A megszokott Balaton parti edzéshelyszínhez oly hasonlóhoz, Tatára megyünk a 71. Tó-Futás futóversenyre.   A felkészülés hetében látszott, a vasárnapi futóverseny kitűnő időjárásban zajlik majd, azonban a megelőző napon, szombaton még igencsak nagy képzelőerő kellett hozzá. Szombaton  az ultrafutóknak szurkoltunk Balatonalmádiban a szélben, esőben […]

Futóverseny a Bakony láb

Futóverseny a Bakony lábánál

Beindult az ősz, már javában készülünk a futóversenyekre, az év vége tartogat még néhány megmérettetést.   Ilyen volt a XI. Bakonyalja félmaraton futóverseny, mely első a szezonzáró versenyek között, és amely Lászay Dénesnek állít emléket, aki a szervező, Sprint Futóklub Tatabánya elnöke volt. Fotója a rajtszámokon is megjelent. Ugyan még épp benne voltunk az augusztusban, […]

Kirándulunk, strandolunk

Kirándulunk, strandolunk és…..futunk

Barangolások sorozatunkban ezúttal az Őrség tájait járjuk be. Körmend után Nádasd felé fordulva bevesszük magunkat az Őrség erdős, dombos, vadban és halban gazdag térségébe. Erre felé vagy vadásznak, vagy horgásznak. Jellegzetes a porták előtt halomba álló fahasábok is, tüzelőnek felhalmozva. Az út tölgyes és fenyőfákkal borított lankák között halad, keskeny nyomtávon, rendesen a kamionok által […]

Edzőtábor – avagy izomlá

Edzőtábor – avagy izomláz a négyzeten

Fitness Fesztivál Siófokon, avagy lássuk csak milyen edzéseink voltak. Izomláz, szeretlek, mert tudom, hogy edzettem, mozogtam, sportoltam. De ennyire? Két és fél nap edzés. Közel 10 mozgásóra betervezve,  belesűrítve egy hétvégébe, ennyit normál esetben két-három hét alatt tudsz le. Nem kis kihívás, de a sport már csak ilyen 🙂 . Az igaz, hogy két edzés […]

Délibábos Hortobágyon, a

Délibábos Hortobágyon, avagy tekerni és futni pusztán a pusztán

Lássuk csak, miért is utazik az ember fia, lánya úgy 350 kilométert egy kis bringázásért és némi futásért  az Alföldi rónaságra, mégpedig a 10. E.ON Délibáb Sportfesztiválra, a Hortobágyra? Hát persze, hogy ott is fuss, ahol nincs út, hisz tudod, ahová lépsz út terem.. 🙂 Jöjjön hát a sportos beszámoló. A pálya mellé, azaz a […]

Mély levegő, Oxygén….

Mély levegő, Oxygén….

Oxygén, nem árt ha van belőle, lássuk csak az újabb indoor edzést, ez már a felkészülési szakaszunk az idei sportos évre. Mire kitavaszodik, formába lendülünk! A strandszezonra izmos, sportos alakkal akarsz rendelkezni, ne májusban kezdj el felkészülni 🙂 Rákapcsolunk az edzésekre, nem mintha eddig a tél folyamán, vagy akárcsak az év egyéb szakaszában lógattuk volna […]

Edzés a túlparton

Edzés a túlparton

Munkám és tanulmányaim is úgy alakultak, hogy a Balaton keleti régiójából a nyugatiba kellett mennem. Bár futást is terveztem, végül a edzőtermi sífutás és Hot Iron óra egyvelege lett belőle, nem mentem ki terepre esőben futni… Tudom, profi sportoló ismerőseim rendszeresen mosolyognak ezen, Ők esőbe, hóba edzenek. Mi amatőr-hobbi sportolók csak akkor, ha edzés közben […]

Az ultrakerékpáros

Az ultrakerékpáros

  Ultrakerékpárosnak nevezik azokat a sportolókat, akik hosszútávon kerékpároznak, megaméterekben mérik a tekeréseiket. Éves szinten jellemzően több tízezer, naponta akár 400 kilométer is lehet a szokásos menettáv esetükben.   Az alábbi sorok egy olyan magyar fiatalembert mutatnak be, aki elmondhatja magáról a fenti sorokat. Járvás Tamás neve és az ultrakerékpározás sokak számára idehaza és világszerte […]

Sárkányhajók a vizen

Sárkányhajók a vizen

VIII. Sárkányhajó Fesztivál Székesfehérvár     2012.szeptember végén Sárkányhajó fesztivál volt Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskola előtti Csónakázó tavon A fesztiválon Balatoni érdekeltségű csapat is részt vett, a Balatonfüred-i, ahol egy kedves ismerősöm sportol, így örömmel vettem a meghívást az esemény megtekintésére. Maga a sportág Kínából indult világhódító útjára, de mára a világ minden pontján, […]

Móri Bornapokon

Móri Bornapokon

Jártamban-keltemben a Móri Bórvidéken…  „Ha szereted a pincéket, most jöttem Mórról egy pincéből, igaz ott inkább kóstolni lehet, bár egy jó fotósnak, több heti munka lenne ott! Sajnos mire kattintani kellene, már én bekattanok! Egészségetekre! Ennyi pénzért nem hiszem, hogy sokan ittatok ilyen finom bort!  Még édes bor is van. A prés kb. 300 éves […]