Vajon hol végződik a régi s hol kezdőik az új, s egyáltalán, vajon mit vigyünk át s mit frissítsünk. A hagyományok tisztelete túlmutat az ősök általi eredmények továbbvitelén, megújulva átvinni a múltat, valódi szenvedélyből fakad
Az idők szavát meghallani erősen ajánlott, okosan belegyúrva a régibe az újat az, ami igazi hagyományőrzés. A megszokott futóútvonalakon edzeni megnyugvást és egyfajta ismerős belső érzést hoz, azonban újabbak felfedezésével tágul a horizontunk és fejlődik edzettségünk.
A megszokott rutinjainkat mindig egy kicsit tovább fejlesztve a megújulás útján haladhatunk úgy is, hogy némiképp megőrzünk valamit a múltból. A sport nyelvén ez azt jelenti, izmaink mindig őrizni fogják korábbi eredményeinket, akkor is, amikor felcsúsznak a kilók vagy a családi élet esetleg a munka nem teszi lehetővé a versenyeken indulást és a rendszeres mozgást.
Amikor egy-egy kedves ruhadarabot elajándékozunk vagy egy megszokott bútordarabtól megválunk,sokszor belesajdul a szív, mivel az a múltat eleveníti számunkra fel. A múlt egy élmény és nem kötődik tárgyakhoz, ez csak az emberi lét sajátossága miatt alakult így. Az új futócipőben, egy újabb típusú túrabottal éppoly jó élmény lesz a sport, a mozgás, mint hajdan apánkkal, a testvérrel vagy a régi osztálytárssal. Minden korabeli életesemény előhívható gondolataink és a lelkünk rejtett zugaiból.
Van, hogy egy illat – gondoljunk csak az almás pite illatára vagy a Karácsonyi fahéjas kalácsra – vagy egy szín – mint amilyen az őszi erdő varázslatos színkavalkádja – előidéz bennünk múltbéli átélt élményt. Sokszor emiatt veszünk részt egy-egy versenyen, eseményen, így kondicionálni akarjuk magunkat a korábbi átélt érzésre, azzal, hogy ismét megtesszük ugyanazt az utat, mint egykoron. Megpróbáljuk magunkat visszaröpíteni abba az időszakba, amikor azt a bizonyos életeseményt átéltük s boldogítóérzéssel töltött el.
Be kell vallani magunknak, a hagyomány sokkal inkább szellemi módon éltethető tovább, sem mint tárgyakban. Ne ragaszkodjunk az elmúlt és sokszor idejét múlt dolgokhoz, a továbblépés és megújulás amiről az élet szól. megőrizve egy szép terítőt, eltéve egy régi cipőt vagy rátekintve a korábbi érmekre bármikor megidézi az elmúlt dicső korszakokat úgy, hogy közben a jelenben létezünk tovább.