A lehetetlen nem létezik

A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. …… A lehetetlen nem létezik.

 Muhammad Ali szavai a fentiek, a lehetetlen nem létezik, és ez épp így van, a sport különösen alkalmas ennek bizonyítására.

Spinning edzés volt beütemezve, szokásos csütörtök esti program, ám odakint fantasztikus napfényes idő, ragyogó kék ég, ezt nem lehet kihagyni, muszáj kint is sportolni! Ráadásul sikerült időben végeznem a munkával, így egyértelmű volt, hogy futócipőt fel, és irány a Balaton-part, gyerünk futni!

Azonban Murhpy rendesen dolgozott azon, hogy minden, de igazán minden ellenem legyen. Indulás előtt vetettem egy pillantást a hőmérőre, alig volt plusz 1 fok felett. A futó-felsőmre egy polár mellényt is felvettem, és kesztyűt is húztam, ez már elég hideg időnek mondható!

Gondoltam különösen hasznos lesz a BiotechUsa TermoDrine italkoncentrátuma. Ez ugye anyagcsere-felpörgető, termodinamikus szer, vagyis emeli a testhőt azáltal, hogy gyorsítja a vérkeringést, gyorsabb pumpálásra serkenti a szívet. A megadott mennyiséget fel kell hígítani 2-3 dl vízben, majd meginni.

Mindezt hogyan érzékeled? 5 perc után azt vettem észre, hogy elkezd sípolni a Polár órám! Ránéztem, s ezt láttam a kijelzőn: 177-181-217-233-238…Pokoli magas pulzusértékek! Száguldott a vér az ereimben, az biztos, de szinte érzetem a szívem összehúzódásait. Az óra vészjelzése tovább sípolt, míg 10 perc után végre 170 alá ment az érték, s lassan beállt a normálisra. Ezt eddig még nem tapasztaltam, megemelte ugyan a pulzusértéket, de ennyire még egyszer sem. Ez volt az első negatív jel.

Indultam a futóedzésre, siettem Balatonfűzfőre, a szokásos futós kiindulópontra, ám az egyik körforgalomban megcsúszott a kocsim. Sikerült az úton tartanom, de azért óvatosabb lettem, ez egyértelmű jele volt, hogy közel a vízhez a lecsapódó pára kezd ráfagyni az útra, csak 0 fok körül volt a hőmérséklet. Ebből sejtettem, a cipőm is csúszni fog, elvégre műanyag a talpa. Gondoltam is, ez így nem jó kezdet, talán ma nem kellene futni, halasszam el?

Itt jött a második „lehetetlen” érzés, gondolat. Először a nem megfelelő pulzustartomány, majd a kocsi megcsúszása, ez így már elég lett volna, hogy feladjam, és ne fussam le a tervezett távot.

De épp ezek miatt gondoltam: nem adhatom fel, még ha a körülmények teljesen ellenem vannak is. S még nem volt vége…

Mire elkezdtem a futás, sűrű, szitáló köd borult a tájra, a pár méterrel előttem  levő utat sem láttam, nemhogy a Balaton vizét. A köd és a fagypont körüli hőmérséklet miatt csúszott az út, a hideg levegő késként vágott a torkomba, de legalább nem fáztam a pulzusnövelő, termo ital hatására. …  🙂 MP3 bekapcsol, és futás!

 

A kellően hangos zene sem tudta elnyomni az élesen sípoló Polár óra hangját, ami a túl magas pulzustartományt jelezte, gondoltam, na még ez is! De futottam tovább!

Zakatoló szív, megcsúszó autó, hideg, köd, minden rossz körülményt sikerült összeszednem! Ráadásul komoly izomlázam volt a súlyzós edzések miatt, amit azonnal érezni is kezdtem, amikor futni kezdtem. Zsibbadt a vádlim, a combom, fájt a lapockám. A zeneszámok is eltérő hangerővel szóltak, hiába a Philips GoGear lejátszó kiváló minősége, futás közben pedig nem tudod folyton keresgetni a lejátszó hangerőgombját…DE:

Soha ilyen gyorsan nem futottam még le a Cooper-tesztet! 10:50 perc alatt a két kilométer!

Soha ennyire dinamikusan nem haladtam, már nem a testem alá léptem, hanem, hosszan előrenyújtott lábbal magam elé, ami jelentős sebességnövelést jelent.

11,5 km/ órás átlagsebességet értem el, miközben két hete még csak épp átléptem a 10 km/órát.

A GPS, 5,14- 4,52-es közötti értéket mutatott az öt kilométeres távra, miközben eddig 6 körüli értéken futottam!

Figyeld meg, akkor teljesítesz a legjobban, amikor már feladnád, amikor már nem görcsölsz azon, hogy megtedd, hogy jobb legyél. S épp ez a görcsös akarás, lesz az, amit ha feladsz, meghozza az áttörést!

 

Ne add fel, akkor sem, ha fáj, ha úgy érzed, minden és mindenki ellened van. A fejlődésnek vannak olyan szakaszai, amikor megtorpansz, amikor rosszabbul megy a futás, nem emelsz annyi súlyt, mint a múltkor. A fejlődésnek vannak reménytelen szakaszai, amikor azt mondja valaki Benned: az egészből nem lesz semmi.

Sokszor voltam így én is. Amikor villanyoszloptól villanyoszlopig tudtam csak futni. Amikor nem volt jó futócipőm, sem megfelelő felszerelésem. Amikor a család, ismerősök kinevettek. Sportolni, körbetekerni a Balatont, ugyan minek? Egészséges életmód?

Mindegy, hogy nehéz vagy könnyű, ha a magad útját járod.

Egy hászid mese a kitartásról: „Nem megy, nem bírom tovább, feladom”- mondja a tanítvány

„Dehogy nem bírod Te, csak nem akarod!”- válaszolja a mester

 „A lehetetlen nem létezik.

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.” Muhammad Ali