Lehet élni nélküle, de minek? Oly szélesre tárul a világ ajtaja két keréken, bicajra fel, mindegy is milyen az a technika. A lényeg a mozgásban rejlik, a többi meg majd alakul

Amikor futásra adtam a fejemet és a kezdeti szenvedős futóléptekkel bajlódtam, sokszor csapkodtam gondolatban saját fejemet, minek futok, amikor bicajozni is lehet? Kerékpáron eleve ülni is lehet ugyebár, míg futás közben amint pihenni szeretnénk megállunk…míg tekerés közben ha elfáradunk, gurul alattunk tovább a bicaj! 🙂

Aztán ott van a távolság kérdése. Jobbára fél és egy óra időtávot futunk, míg bicajjal inkább több órát töltünk a szabadban. Van egy kedves bicajos ismerősöm akinek a mondása: 100 kilométer táv alatt elő sem tolom a bicajt! Mert ugye beöltözöl, sisakot csatolsz a fejedre, ilyen kerékpáros dressz meg olyan meg a kulacsok….Szóval annyi előkészületet igényel, hogy fél óráért biztosan nem éri meg elindulni. Miközben futni fél órát már egészen jó teljesítménynek mondható…

Sokszor dilemmáztam ezen s néha ma is megteszem, fussak vagy tekerjek? Korábban ezt az időjárás alapján döntöttem el, mely szerint ha nagyon szeles idő van, akkor nem bicajozunk, ha szép az idő, akkor meg inkább tekerünk mert futni bármilyen időjárásban lehet.

Ha valakinek nem jön be az atlétika, a tekerésre könnyebben rászoktathatja magát. Bármilyen bicaj megteszi, szinte bármilyen ruházat, sisak az legyen a fejen, egy kulacs vagy kisebb hátizsák aztán már mehetünk is.

A mostani sport divat is jól mutatja, a kerékpározás aranykorát éli, hisz itt a túlsúly és ilyen-olyan kifogások kevésbé érvényesülnek, miszerint fárasztó a sport…Meg ugye amikor haverokkal, családdal, gyerkőcökkel kelünk útra, simán belefér a lángos, a tekerésnél kevésbé számít a tele pocak, miközben futni étkezés után 2 órával ajánlott, közben pedig csak energiagélt és folyadékot, abból is keveset veszünk magunkhoz. Szóval úgy tűnik a cangázás kevésbé macerás, így az épülő kerékpárutaknak is köszönhetően tömegsporttá vált a bicajozás.

Még mindig sokan nem viselnek szemüveget tekerés közben, pedig még felhős időben is erősen ajánlott! Amikor az első bogár belecsapódik a szemedbe, amikor a por zavarja a látásodat, amikor az út-menti bokor ága a szemedben landol már késő…Mindig viseljünk szemvédő ill. napszemüveget! Ma már cserélhető lencséjű változatokat is tudunk használni.

A sisak pedig életet menthet! Persze kicsit kényelmetlen, belevág a pánt az arcba, homlokdíszed lesz a sisak peremétől, de ezek csekélységek a védelmi funkcióhoz mérten.

Minden szezon előtt szánjunk rá időt és szervizben vagy ha gyakorlottak vagyunk akkor mi magunk, de nézzük alaposan át, készítsük fel a kerékpárunkat a szezonra, ami már itt is van, hiszen már most kellemes az időjárás. A láncokat olajozni, a feszességét beállítani, olajos tárcsaféknél az olajszintet a legfontosabb teendő átnézni. Aztán a gumikat is, kopott-e, esetleg defekttűrő szalagot felszereltetni. Aztán a pedálokat is kontrolláljuk. Így a Balaton kis vagy nagy-kör megtétele élmény lesz és nem rémálom…

Megfelelő bicajos felszerelés amely hozzájárul a bicajozás kellemes élményéhez.

A technika mellett ne feledkezzünk meg a megfelelő cipőről sem. Ha SPD klipszes cipőd van érdemes a pedálhoz mérten ellenőrizni a rugókat. Érdemes rendszeresen a cipőn lecserélni újakra a klipsz betéteket. A gyakori ki-be kattintáskor ezek elkophatnak.