Örömfutás, sportolás szívből, lélekkel. Ez az alapgondolata a Vivicittá elnevezésű futóversenyeknek, melyet 1984 óta rendeznek számos országban, minden év tavaszán.
Az időjárás szerencsésen alakult, nem esik, nem fúj, legfeljebb a fővárosban, a Duna-parti szakaszokon érezhető a szokásos szél, ami jól is jön futás közben. Frissít a vízpárás levegő, élénkít, a csillogó víztükör élesen visszaveri a napsugarakat, amelyek hol teljes erővel, hol pedig felhőkön átszűrődve nézik a sok ezer futót.
Meleg, párás a levegő, a legjobb ilyenkor, a verseny előtti órákban sok folyadék fogyasztásával, lehetőleg izotóniással, feltölteni a folyadékháztartást. Persze az energia sem mellékes, kinek a banán, vagy a palacsinta, esetleg a mogyorókrémes kifli jön be, vagy csak egyszerűen rajthoz áll és lefutja a távot, és minden előzetes felkészülés nélkül teljesíti 10 vagy a félmaratoni távot, a 21 kilométert.
Margitsziget, futórész
A sokezres tömeg húzóerő, de gátolja is a megfelelő teljesítményt. Nagyon oda kell figyelni hová lépsz, mikor előzöl és melyik oldalról, egy pillanatnyi kihagyás és már át is esel valakinek a lábán….
Közben futó – szó szerint- pillantást vetsz a tájra, ahol elhaladsz, a Duna-part látványa, az Országház épülete, a Vár, a hidak mind-mind látványelemek, melyek éreztetik Veled, itthon vagy, otthon vagy, barátok, sportolók, hozzád hasonlóan gondolódók és érzők között futsz. S ez jó érzés. Élmény és életmód.
Verseny előtt, bemelegítés után.
Nem biztos a jó időeredmény, de most a lényeg a közös futás és hogy megpróbáld. Persze most is vannak díjazottak, dobogós helyezések, elvégre ez is egyike az évközbeni versenyeknek. Ha vannak úgymond presztízs jellegűek, akkor a Vivicittá minden év tavaszán biztosan az. Ott a helyed..
Margitsziget, sziget a városban, galambok, fák, a folyó, hajléktalanok a padokon. Életképek. A rajtzóna és az érzés a start előtti percekben, mindig ugyanaz. De még sem. GPS beállít, így vissza tudod nézni a futásodat, aztán átmozgatod magad, és várod a sípszót, nézed a kijelzőn a számlálót. Mellettem egy kék pólós srác, egyszerű fekete sportcipőben, mindenféle márkajelzés nélküli szerelésben. De fut. Mert csak ez számít. Segít a megfelelő ruházat, a futócipő, de a lényeg a mozgás, a futás. Az, hogy elindulj, hogy végigcsináld.
Aztán elindulsz, és teljesíted a versenyt. Sorra kerülöm le az „édesanyád meggyógyul” feliratú pólóban futókat, a kínai futót, a csapatokat és a magányos harcosokat.
Odaszólnak többen az útmentén sétálókhoz: ne add fel, gyere, fuss tovább! Aztán a DJ-k az útmentén húzzák a talpad alá valót síppal, dobbal. Nekem a hatalmas nagybőgővel és harmonikával játszók tetszettek, egyedi volt, különleges.
Nem volt könnyű ez a futóverseny, de nehéz sem. Kellett frissítésképpen a víz, az arcra is pólóra is jutott, a szőlőcukor hatásos volt, energiája felvitte lábaimat tempósan a Margit-hídra felvezető emelkedőkön.
Aztán máris a célegyenes, a szigeti bevezető út két kilométere, és már vége is a versenynek, 56 perc, ennyi volt. Legalábbis a futás része. Az élmény örökké megmarad. Újabb mérföldkő, megyünk tovább az úton.
No Comments Yet