cychillHegyen-völgyön át, időnként erős szélben és esőben, máskor meg nyárias hőségben, bicajjal bejárva a Kis-Balaton környékét vagy éppen a Zalai-dombságot. Ez, a minden évben visszatérő kerékpáros verseny Zalakaroson és környékén. Túra és verseny a nyárban.

A hármas szám dominált idén: harmadik éve állok rajthoz a versenyen, három távon lehet indulni: 127 km, 60 km és 33 km, ami egyébként inkább 35-36. S mindig 3 napon át tart a pihenés, strandolás a városban. Itt a Kis-Balatonnál igazán jó megpiheni a nyárban,  a tavaszi futószezon után kicsit lazítani és kimozgatni bringázással, fürdőzéssel  a megfáradt izmokat.

 

Takaros, gondozott utcák, terek, virágágyások az út mentén, egy fantasztikus ízvilágú, híres fagyizó-cukrászda, vagy éppen remek ételek a Kilátó-Borozóban.

Energia-pótlás verseny után :-)

Energia-pótlás verseny után 🙂

S persze kitűnő lehetőségek  futni és bicajozni a környéken, vagy csak sétálni nagyokat. A strand évről-évre bővül, szépül, mostanra újabb csúszda került beüzemelésre, és a Termál-tó környékén is meglepő felfedezéseket lehet tenni. Tanösvény tündérrel, sétányok, szökőkút a tóban, de a településen is számtalan zegzugos utcában kóborolhatunk és tehetünk felfedezéseket, hallgathatjuk a madarak csivitelését.

Az egyik júniusi hétvége évek óta a bicajosok találkozóhelye. Azt hiszem, mindenki itt van és rajthoz áll, aki valamennyire is bicajozik és módjában áll ide eljönni. Ez egy versennyel egybekötött ünnep a kerékpárosoknak.

A színes tömeg látványa a márkás és profi bicajokkal, vagy éppen a trekkingek, a mezek és sisakok sokfélesége, egyszerűen hihetetlen élmény és magával ragadó fesztiváli hangulatban van részünk.

20160619_101300

Persze azért tekerni is kell, a profik és a bátrabbak, vagy éppen  a bevállalósak a mért idejű 127 és 60 kilométeren indulnak el. Jobbára országúti bringával, hiszen a MTB-nak ez nem éppen kedvező terep, legfeljebb sima gumikkal felszerelve. Na és persze a sok kisebb- nagyobb emelkedő… kell a kondíció és a jó technika a teljesítéséhez.

Aki bátortalanabb vagy éppen csak egy jót akar kirándulni, az a 33 km-es távon áll rajthoz, ami inkább 35-36 km-t tesz ki, és viszonylag sík terepen hajthatsz. Az időjárás  tréfás kedvében volt, a szombati hőséget a vasárnapi erős szél és időszakosan eleredő eső váltotta fel. Volt küzdés a szemből fújó széllel, de biztató volt, hogy fele távtól  hátszél segített. Akadtak itt is emelkedők, s hiába előzgetett egy család országúti bicajokkal, azért e a rutin és a technika sokat segített. A Kis-Balaton bekötőútjára fordulva már azokkal tempóztam, akik  versenytempóban nyomták végig a távot.

A KTM Ultra Fire tökéletes társ lehet egy olyan versenyhez is, ahol nagyrészt trekkingek  meg országúti bicajok állnak rajthoz, a montik mellett.

  • Ilyenkor két lehetőséged van: megállás nélkül hajtani, erőből, izomból, tehát az állóképesség domináljon. A másik pedig a váltásokkal való taktikázás.

Ez a kettő általában eredményes, aki kevésbé bírja, előbb-utóbb lassulni fog, illetve a jó áttételi és sebességválasztás  együtt képes lehet lépés-tartani de akár meg is előzni az egyébként gyorsabb haladásra képes bringákat.

Egyre többen állnak rajthoz kerékpáros versenyeken, a hangulat, az élmény egyre inkább vonzza az embereket, ahogy ez a trend a futásnál jól látszik  az elmúlt években. A futáshoz minimálisan egy jó futócipő szükséges, a bicajozáshoz pedig a technika.

untitled

  • Vásárlás előtt érdemes próbálgatni többféle modellt, a márka persze irányadó, de sokat számít a testalkathoz igazodó vázméret is. feltétlenül szakboltban vegyük meg a bicajt!
  • Ha nehezen veszed rá magad  a futásra,  a bringázás alternatíva lehet

triatholon_running_swimming_cycling_postcard-rd485fdb56dd7441f887d54cd31dab92b_vgbaq_8byvr_630 Szerencsére egyre több hazai duatlon és triatlon versenyt rendeznek, ahol keresheted a kihívásokat, ha már a futás túl megszokott lenne. Másként szükséges edzeni a duatlonokra, triatlonra, mint  a szimpla versenyekre. Próbáld ki, lehet egy sportággal több! 🙂