A Kiskör – avagy a Keleti-medence 90 kilométere – tavasszal és ősszel zarándoklatként sokaknak kötelezően körbetekerendő túratávként szerepel. Az itt élőknek és persze az ide látogatóknak is gyakorta ez egyúttal edzettségi fokmérő is.
Általában minden évben körbetekerjük a haverokkal a Balatont, ez nálunk megszokott. Mondja erre Imre, a sportos állatorvos, aki egyébként és nem mellesleg, a lenyűgöző és titokzatos Tihanyi-félszigethez kötődik. – A sportos állatorvos –
A Belső-tó felől az Apátság tornyai felé tekintve sáncszerű dombok húzódnak, s bár természetesnek tűnnek, valójában mesterségesen keletkeztek, merthogy az a földnyúlvány egy Avarkori földvár maradványait rejti- meséli a történelmi adatokat a tihanyi állatorvos, aki egyéb történelmi adatokkal is alátámasztja historikus ismereteit a félszigetről. Nos, vajon kit is rejt egy hófehér, vagyis többnyire inkább zöld köpeny?
Igencsak fel van adva a lecke, amennyiben valaki orvosi pályára készül, az állatok gyógyítása pedig szintén próbára tudja tenni azt, aki ezen hivatást választja. Ők nem tudják elmondani, megmutatni mi és hol fáj- mondja a fiatalember. A 11 féléves képzés, mely idehaza kizárólag Budapesten zajlik, komoly elhivatottságot feltételez. Elhivatottságot és kitartást. S persze nem kevés anyagi áldozatot.
Vajon aki a félszigeten él, kötelezően kapcsolódik valami módon az egyházhoz? Merül fel a kérdés, és bizony jó a megérzés, ugyanis a sok éves, kitartó, alázatos tanulás alapjait Imre nem akárhol, hanem a Pannonhalmi Bencés gimnáziumban szerezte meg, ahol a mindennapokhoz szorosan kapcsolódott a vallás, többek között a napi szinten több alkalommal elvégzendő imák alatt. A hat napos tanítási hét és a reggel fél héttől este hét óráig tartó igencsak kötött oktatás és tevékenység meghozta az eredményét, hisz az egyetemen mindvégig ösztöndíjasként tanulhatott. Sőt, a ma már szintén a Bencésekhez tartozó, a félszigeten működő, általános iskolához fűződnek a tanulás alapjai.
A történelmi falak közötti pannon-gimnázium és a Tihanyi-félsziget más módon is összekapcsolódik, mégpedig a levendulatermesztésben. többeknek biztosít időszakos munkalehetőséget a faluban a közelmúltban létrehozott levendula-üzem, melyben számos terméket a helyi ültetvényeken termesztett növényből állítják elő.
A félsziget Sajkod elnevezésű részén és a Belső-tó által körülölelt medencéjében, festői tájon terül el, az Apátsági templomtornyok által óvott medencében a félsziget őslevendulása, melyre – és egyúttal a félszigetre is, lenyűgöző panoráma tárul elénk a közeli Kilátóból.
Van tehát összefüggés e két hely szellemisége között, Imre történészi szaktudással sorolja nem csak a Félsziget, hanem Pannonhalma történelmi- és jelenkori nevezetességeit is. A gimnázium és a szülőhely adta inspiráció szinte egyértelműen adta, az erdészet is képbe került a pályaorientációja során, ám végül az orvostan mellett döntött, mára pedig egy megyeszékhelybeli, neves állatorvosi rendelő oszlopos tagja.
Jó időben biztosan előkerül az országúti bringa, és bizony jól eső érzés a Balaton-felvidék dimbes-dombos tájain lazítás képen tekerni- meséli Imre. Mert bizony nem csak a gazdit, hanem a kezelő orvost is megviseli, amikor egy-egy esetben már nincs segítség kedvenc háziállatunknak és a gyógymódok tárháza kimerül. Ilyenkor jöhet a túracipő, és irány a Gejzír-mező vagy a Barlanglakások környéke. Vagy persze a bicaj! Nem is akár milyen színvonalon teker a sportos állatorvos. Baráti társaságának tagjaiból került ki az a hazai kerékpáros csapata, akikkel saját maguk általi szervezés keretében jártak már Franciaország és Olaszország tájain, két keréken! Úgy napi 100 kilométereket lenyomtak, vagyis meg van az közel 10000 kilométer is a túra 10 napja alatt, mindkét országban!
Imre az országúti bicajával versenyen is kipróbálta magát, Ausztriában a Grosslockner alpesi panorámaútján kapaszkodott fel a cangával.
Meglepően hangzik, azonban igaz, az állatok gyógyítása, az orvostan is kreatív tevékenység, amikor egy-egy tünetből összeáll az orvos fejében a kép, és a mozaik kirakósa a helyére kerül, hogy a legmegfelelőbb terápia legyen javasolható kis kedvencünknek.
S van-e háziállata az állatorvosnak? Hát persze, mondja Imre, egy kutyus, egy vizsla várja a mindennapokban, hogy hazatérjen a bizony sokszor hosszúra nyúló rendelési- és ügyeleti idő végén és szabadnapjain elvigye őt egy sétára.
A négylábú nem véletlenül őrzi a fényképen a könyvet, Imre focirajongó, mégpedig, ahogy az sejthető a könyvből, a Liverpoolnak szurkol. Pihenőidejében rendszeresen nézi meg élőben vagy közvetítések által más csapatok mérkőzéseit is, ahogyan a kézilabda sport sem áll távol tőle.
S a jövő? A klasszikus kérdésre, miszerint hol szeretnéd látni magad 5 év múlva, az állatok elhivatott megmentőjén egy mosoly jelenik meg. Jó kérdés- válaszolja- elégedett azzal, akivé vált, nem vonzza az önállósodás, szívesen dolgozik csapatban. Hazatérve otthonába sokszor kutatja az állatok betegségeinek mikéntjét és lehetséges gyógyításukat. Kiváló lehetőségünk adódik az állatok tanulmányozására épp itt a környezetünkben- mondja Imre- a Kis-Balaton varázslatos világába belépve, saját környezetükben megtekinteni a madárfajokat, melyek ott költenek és élvezik a vízi világ adta páratlan körülményeket életterükként.