Irány a Kiskör. Így nevezik bringás berkekben a fél Balatont megkerülő túraútvonalat, ami nálam 94 kilométer volt.

 

Kompra várva Szántódnál

A korai indulás nyáron fontos, részben, mert így nagyobb távot lehet megtenni, hiszen korán kezdjük az edzést, a túrát, tehát több fér bele egy napba. Másrészt pedig a nyári hőséget lehet kicsit kikerülni, ha időben indulunk, amikor még langyos, hűvösebb az idő. Célszerű ilyenkor, ebben a szezonban minél nagyobb távot a reggeli, délelőtti időben megtenni és nem akkor, amikor már magasan jár a nap és a déli, délutáni forróság kiveszi belőlünk az energiát, csökkenti az erőnlétet.

 

Mire elindultam és én is kerékpáros öltözetet vettem, bizony majd 7 óra volt, már javában ragyogott a nap, korainak nem mondható időben indultam útnak.

Jó tempóban haladtam, a rádió korai adás szólt a fülembe, a GPS hűen követte az utamat, friss reggeli levegő volt, enyhe széllel. A Litéri lejtőn legurulva még gondolkodtam, merre is menjek, végül a szokásos Fűzfői úton haladtam, és a Kék Öböl étteremnél értem el a kerékpárutat. Itt kikapcsoltam a rádiót, nem szólt túl tisztán, zavaró volt, így a továbbiakban nélküle mentem. Eddig a napig, legyen szó futásról vagy kerékpározásról csak zenével „tudtam” menni, teljesíteni, valahogy a zene kellett ahhoz, hogy kitartsak, hogy átlendüljek a fizikai holtpontokon és a megfelelő ritmusú zene ezt jól meg is oldotta. Annyira lekötött a haladás, a technika, annyira figyeltem a tájat, összpontosítottam a légzésre, a pedálozásra, vagy épp a gondolataimra, hogy közben telt az idő, haladtam a kilométereken és valahogy nem volt idő, hogy hiányozzon a zene.

Túl voltam az általam bemelegítőnek tartott 4,6 km-en, ami Fűzfőig tart, és a kerékpárútra rátérve irányba vettem Tihanyt. Ekkor még csak nagyjából volt meg az aznapi edzésterv a fejemben, előző nap térképen kinéztem egy Tihany alatti távot. Almádiba fél nyolc felé értem, alig fél órával az indulást követően, így úgy véltem nagyon jól haladok, simán elérem a fél kilences kompot Tihanyban, mert így azt gondoltam, a korai időpontból adódóan simán megtehetem a Kiskört, komppal átjutva a déli oldalra, ami vissza felére már könnyűnek tűnt, amikorra már biztosan fáradtam leszek és jóval melegebb is lesz. Előttem lebegett az új cél magával rántó lendülete, hogy igen, ma végre én is megteszem a Balaton-kiskört!

Almádit és Káptalanfüreden is elhagyva, a külterületen tekerve a legmagasabb áttétet választva, a maximális 18-cas fokozatra kapcsolva tartottam a 28-32 km/h-ás sebességet.

Szédítő élmény, amikor tökéletes erőnlétben vagy, amikor érzed, hogy fizikailag a maximumot hozod ki magadból, sőt, ha a sebességáttét engedné, még tovább, feljebb is tudnál lépni, érzed, hogy még van benned tartalék. Amikor érzed, hogy nem kirándulós szinten hajtasz, hanem a magad számára etalonnak tartott sportolók szintjén, de legalábbis ahhoz közel jársz.

 

 

Amikor megerőltetés nélkül hajtasz el bringázók mellett és nem csak nők, hanem bizony férfiak, fiúk mellett is, olyanok mellett, akiknél sejthető, hogy többször ülnek fel a kerékpárra és tekernek, mint Te.

Micsoda nagyszerű érzés, hogy megállásra csak az időről-időre korgó nyomrom késztet, ami a szénhidrátraktárak ürülését jelzi. Ami pedig azt, és ez szintén fantasztikus érzés, hogy dolgoznak az izmaim, égetem a kalóriát, nem csak „úgy „ hajtok, hanem terhelés alatt dolgozom.

Nem beszélve a másik tényről, hogy én EGYEDÜL tekerek, és bár tudom, mert látom az utamon, hogy vannak, akik szintén önállóan hajtanak. Ám legtöbbször ők férfiak, és nő csak elvétve akad. Igen, egyedül hátrányosabb egy edzés, a magasabb kilométerszám, hiszen sokat jelent egy társ, aki mögött tekerhetsz, aki kitartásra ösztönöz, akivel megoszthatod gondolataidat, együtt élheted át az élményeket, és egyáltalán, társsal menni egyértelműen jobb eredményre sarkall. Abban ott a kihívás is, hogy nem adhatod fel, mert ciki. Meg persze a versengés öröme, ereje, lendülete is hajt, mert persze, hogy előrébb akarsz lenni, mint a másik, mert naná, hogy gyorsabb akarsz lenni. Egyedül azonban magad vagy önmagad társa, segítője. Ha pedig még az időeredmény és az átlagsebesség is jó, nos akkor egyedül eredményt elérni szerintem nagyobb büszkeség, hiszen önmagunkat legyőzni a legnehezebb.

 

Az első pihenőt már jó előre kinéztem, így Füreden egy átjárható, kerékpárral jól megközelíthető boltnál megálltam, ittam egy frissítő kávét, ettem egy csokis kiflit. Azonban meglepődve tapasztaltam, hogy amíg Almádiban még fél nyolcas idővel jól álltam, addigra a fél kilences Füredivel már nem annyira. Almádiban még csak 8,9 km-t mutatott a számláló, itt viszont már vagy 25-t, a félórából, egy lett, tehát a fél kilences kompot nem igazán értem el.

Ugyan belehúztam, de – belátva a hiábavaló sietséget- a fél tízes kompot céloztam meg, azt mindenképp elérem, gondoltam, elvégre nem lóverseny ez. Így aztán laza tempóban hajtottam a rév pénztárához. Még indulás előtt volt a 9-ces komp, habár már 9:10 körül járt az idő. Mire azonban jegyet vettem, felhúzták a rámpát, így félretoltam a bringát. De nem voltam csalódott, mert a pénztáros tájékoztatott, hogy most folyamatosan jár a komp.

Leültem az árnyas fák alá, ahol a révkalauz is pihent, a várakozás percei alatt pedig szóba elegyedtünk. Na persze, hogy a sportról, a kerékpározásról, megkérdezte, miért kel fel valaki szombaton, nyáron, strandidőben hajnali 6-kor, hogy kerékpározzon?

 

Én pedig büszkén válaszoltam, nekem ez 2007 óta életmód. Erre elmesélte, naponta hány olyan embert lát, akik divatból futkosnak reggelente pár métert a nyaralásuk alatt, majd néhány hét után elfelejtik, ahelyett, hogy inkább sétálnának másfél órát, de azt rendszeresen és az étkezésre is figyelnének.

 

Nagyon jó érzés volt, hogy ez az idős bácsika, aki elmondása szerint több, mint 40 éve dolgozik itt, is azt mondja és gondolja, hogy a sport és az étkezés mennyire fontos. Ilyenkor érzem, hogy jó úton haladok és nem csak akkor, amikor én magam űzöm a sportot és tartom be az étrendi előírásokat, hanem azzal is jó úton vagyok és nem hasztalan, ha másokat is erre ösztönzök. Kell, hogy legyen értelme.

Időközben a kedélyes beszélgetést a komp közeledése megszakította, búcsúzóul még jó utat kívánt, majd kedvesen javasolta, legközelebb menjek el Mária fürdő felé, arra is nagyon szép a táj.

Nagyon rég nem voltam vízen és pláne nem hajón, így amikor kifutott a komp, a hajó oldalára támaszkodva, szemem lehunyva élveztem a kavargó szelet, az erős vízillatot, amit igazán csak a vízen lehet érzékelni, és persze az élmény, amikor más hajók suhannak el mellettünk, nem beszélve a csodás panorámáról, amit a víz felől nyújtanak a hegyek. Akkor ott tényleg nem kellett más a boldogsághoz. Annyiszor keressük a boldogságot, és lám, milyen apró érzésben, egy egyszerű élményben meglelhetjük azt. Nem kell mindig a felhőkbe bámulni, amikor a lábunk előtt van a csoda, amikor csak ki kell nyitni a szemünket és élni.

 

Valóban, ahogy a révkapitány mondta, mindössze 10 perc volt az út és máris kikötöttünk a túlparton, Szántódon. Ugyan a hazaút még hátra volt, de igazából ezt már amolyan kötelezően letudandónak gondoltam. A révtől elhaladva északnak vetem az irányt, autóval számtalanszor jártam erre, így volt némi ismeretem az irányt illetően, nyílván az úttal és a vízzel párhuzamosan haladva előbb-utóbb Siófokra kellett érnem, ám a kerékpárutat itt semmi sem jelzi, illetve egy alkalommal a baloldalon láttam, majd semmi nyoma nem volt, így nem jelezte semmi, vajon melyik a kerékpárút. Így jobb híján, a közúton tekertem nyílegyenesen a város felé, ami jó irány volt. Továbbhaltam Zamárdi felé, és amint lehetett, letértem a főútról a párhuzamosan futó üdülőházak előtti utakra, továbbra is tartva a nyíl egyenes északi irányt. Majd egy mély árok előtti balkanyart követve végre megpillantottam az ismerős kerékpárutas táblát, ám egy körforgalom után ismét találomra tekertem immár lassan beérve Siófok/Zamárdi elejére. Itt már sűrűn lakott és gyalogosokkal, autókkal zsúfolt területen haladtam, Most jól jött a GPS segítsége és gyorsan megnéztem, hol is vagyok tulajdonképpen. Csak egy picit kellett módosítanom az utcát, és hamarosan elérem Siófok kikötőjét, ahonnét pedig már jól ismerem az utat.

A Világosi emelkedőn feltolva a bicajt, majd immár a löszfal tetejére jutva már látható közelségbe került a hazaérés.

 

Balatonvilágos

Az eredmény tehát, 5 óra tekerés, 2283 elégetett kalória, 18,5 km/h átlagsebesség.