Szél zúg a fák ágai között, hajnali esőcseppek csillognak a zöld fűszálakon, hideg levegő próbál visszatartani, de hiába, az ösztön erősebb, uralkodik a körülmények felett. . Újrakezdés, terepfutással. Hétköznap délelőtti nyugodt órák, szabadság, jó elnyújtózni a meleg takaró alatt az ágyban. A nap vakítóan süt, a falevelek felerősítik a sárga színeket, a korai órák […]
Szezonzárásra készülve
Elértük a novembert, a napsütést ködös időjárás, a meleget a nyirkos, hűvös és szeles ősz váltja fel. Megfáradt, ám a sportolástól megerősödött testünk kívánja már a pihenést. Szezonzárásra készülünk. Addig azonban még jön egy-két megmérettetés, jön az évenkénti visszatérő, futásról szóló hétvége ott, ahol kezdtük év elején a szezont, irány a Balaton-part, mégpedig Siófok. Megint […]
Edzésterv – félmaraton
Sokféle mód van arra, hogyan készüljünk annak a bizonyos határnak az átlépésére, sportolói képességeink tesztjére. Félmaraton. Ez a távolság a futónak úgymond klasszikus. Már majdnem maratoni, de legalábbis félig. Kihívás, hiszen a tíz-tizenkét kilométereket futó számára kellően belátható távolságban van. Vegyük azt, hogy gyakorlott, tapasztalt futó vagy. Azaz rendszeresen és gond nélkül (sem mentális, sem […]
Új szelek járnak – őszi
Elaludni készül a nyár…de a futó éppen most éledezik az izzasztó kánikulai hónapok után. A meleg miatti hajnali edzések vagy a késő estiek, lassan a múlté lesznek, az ősz a kertek alatt jár ezernyi színével. Új szelek fújnak, frissek, hűvösebbek. A szezon a nyári pihenő után még egy lendületet vesz, elindulnak a versenyek, könnyebb lesz […]
Futólépések
Most egy kis ismétléssel átnézzük a futólépések alapjait. Ha kihagytál egy hosszabb időszakot, vagy újrakezdő vagy, esetleg beteg voltál, az újrakezdett sportoláskor nehézségekbe ütközöl, s ez könnyen elriaszthat magától a futástól, amit bizony tanulni kell. Türelem, kitartást és szüntelen ismétlés, mely végül a lépésekből futást varázsol. Ha a fizikum adott a futáshoz, ehhez a cseppet […]
Magaslati edzés – Futás
Időnként el kell mozdulni a megszokott térpályáinkról, a naponta látott díszletek közül, s annál édesebb lesz a visszatérés. Főleg, ha a vízparthoz szokott ember hegyvidékre megy… Idehaza nyári hőség, Balaton, strandolás, július, szabadság, pihenés, hát irány az Alpok alja. Milyen jó lesz majd visszatérni szeretett vízpartunk mellé. Persze a futás ott sem maradhat el, mégpedig […]
Futóbolond(ok)
Szerencsére már az év egyik legszebb időszakában járunk, a tavaszban, közeledve a nyárhoz. Meleg, kellemes a hőmérséklet, nyárt idéző a napsütés, egymást túlcsivitelő madarak, harsány zöld színek a természetben, mindez a szabadban való mozgásra hív. Előkerültek már a bringák, lassan a fürdőruhák is, azonban erős szélben csak a bátrak és a gyakorlottak tekernek. A […]
Szélfújta edzés – képek
Húsvéti ünnepek, ragyogó napsütésben telnek, egymást váltja az eső és a kellemesebb időjárás. Erős a szél, főleg a vízparti utakon, s mivel a bicajon még elég hűvös van, jöhet a futóedzés, méghozzá félig-meddig terepen. Szélfújta ünnepi edzés képekben és hangban. Ünnepi hangulatban, vakítóan tükröződő Balatoni víztükör mellett állva jöhet egy kis bemelegítés. Az öltözékünk, igazodva […]
Esti szürkület – edzés a
A napos délutánokat ködös, szürke időjárás váltja, nem könnyű alkalmazkodni a folytonosan változó körülményekhez. Bemelegítő edzéseinkhez azonban megfelelő ez az időszak. Az óvatosság nem árt, hirtelen meglepetést tud okozni egy-egy világítás nélkül közlekedő bringás, a figyelem legyen mindig fontos. Ha hosszabb kihagyás után kezded a sportot, mindenképpen adj időt magadnak a felzárkózáshoz. Hiába futottál rendszeresen […]
Amikor a hajnal úton ta
Szabadnap, hétköznap. Megannyi lehetőséget rejt magában, de a hajnali fények ébresztenek, s a gőzölgő frissen főzött kávé. Futás…még így, a hét közepén, a ködös, hideg reggel is. Versenyre készülve. Ködszitálás, hűvös reggel, pár szem szőlőcukor a kávé mellé, ez lesz az energia a következő órában. Mivel futás előtt másfél-két órával jobb, ha nem eszel.. Balaton […]









