Az év egyik legjobb, s talán legélménydúsabb bringás versenye, családi tekerése a Kis-Balaton környékén, valahol a Zalai dombok között. Tour de Zalakaros, s a kisebb testvérei melyek a szelek szárnyán röpítették a bringást.
A Balaton nyugati végén, azon a nyári hétvégén a környéket ellepik a bringák s persze a bringások. Gyerekbicajoktól a trekkingeken át egészen a KTM, Merida, Giant és még számos klasszis canga, amelyek – na és persze a rajtuk ülők – megtalálhatók itt, sokan évről évre visszatérnek ide. A fő verseny az országútisoké,127 kilométer, valamint van még a 60 kilométert választóké, szintén versenyben, az útvonalat tarkító kedves kis emelkedőkkel 🙂 S a 33 kilométeres túratáv.
Péntektől vasárnapig buli van a városban a verseny előtt, vagy a környékbeli borozók egyikében, persze a termálfürdőt sem hagyjuk ki…
Aztán jöhet a nagy nap…fényesítik a paripákat, olajozzák a láncokat, meghúzzák a sisak csatját, még egy korty a kulacsból, s ember nem lát máskor annyi bicajost egy helyen, mint ezen a napon Zalakaros főterén.
A látvány, az érzés, na igen, át kell érezni, aztán már jössz úgy is minden évben, amíg a szervezők megrendezik.
Csak lazán a chip nélküli, amolyan belső versenyként a 33 kilométeres távon indultam el, ami a valóságban 36 km volt. A főverseny, a 127 kilométer azért végképp nem pálya egy terepes gumis KTM-nek….szóval csak a bringázás kedvéért 33..
A lassú rajt után igyekszik az ember a túra-kerékpárosokat maga mögött hagyni, csak hogy elegendő hely legyen a bicaj előtt a saját maga által diktált, tempós tekeréshez. A Continetál Race King gumi surrogó hangja mindig szívet dobogtató érzés, de nem annyira volt az az oldalszél…
Nem kicsit. Nagyon fújt. Lökött. Taktikáztam. Gyorsan tekerni két település között, aztán mielőbb beérni a szélvédelmet adó házak közé a településeken! Jó ötlet..szóval nyomtam a pedált, közben mantráztam magamban a spinningórákon oly sokat hallott: taposod-húzod vezénylést 🙂 Ugye, hogy minden edzés előbb-utóbb visszaköszön?
Szerencsére ezek dombok, s nem hegyek, fel meg le……( örültem, hogy nem a 60 km-es távon indultam, ott aztán még inkább van feeel meg leeee)
Hamar elérkezett a jobbos kanyar a táv felénél, s máris a Kis-Balaton túlsó oldala mellett visz az útvonal.
A beálló szélcsendben nézve a terepre termett KTM versenybringát, a terepgumikat az oldalkörmökkel, s a közben elhúzó országúti bicajokat ….mintha terepjáróval mennék a Forma 1-es pályán a Forma 1-es autók között… elefánt a porcelánboltban 🙂
Így csak a taktikai elem maradt, hogy lépést azaz keréknyomot tudjak tartani a nagyokkal, ez pedig a folyamatos tempózás keményen taposni-húzni. Illetve a taktikai váltások, vagyis a megfelelő váltással elérni a tempóelőnyt az előzésekhez.
Másfél óra. Akárcsak a múlt évben. S az élmény, ami átjárja a tested-lelked amikor körülötted bicajosok tömege hajt, s ugyanazon okból, mindenért kárpótol, …mert olyan jó bicajozni!
Engedd, hogy a szelek szárnyukra vegyenek, tegyél bicajos túrákat a Balaton körül, szerencsére egyre jobb és több bringaúton lehetséges ez. Életmód és Balaton. Kettő az egyben 🙂