A szélsőség mindig a balanszból való kimozdulást jelzi, azt, hogy egy megszokott közegből kimozdultunk, egy korábbi életstílust elhagytunk, egy jól bevált módszer helyett mást alkalmazunk vagyis letértünk a kényelmi zónánkról.
Életbeli események, családi változások, egészségbeli módosulások mind-mind egy-egy apró vagy éppen számunkra hatalmas esemény, mely a megszokott térpályánkról kipenderít bennünket és a semmibe, de legalább is egy idegen környezetbe találjuk magunkat. A bölcsektől gyakran halljuk, a változás az egyetlen, ami állandó, minden más – legyen szó élőlényről, dolgokról, – csak ideig-óráig van jelen életünkben, aztán tovafut.
Életünk olyan, mint egy vasúti állomás váróterme, melyben mi állunk, a vonatok pedig elrobognak előttünk. Az évszámok változnak, a mi éveink is, ám ha jól megfigyeljük életünk eseményit észrevehetünk egy körforgást. A nevek, helyszínek változnak persze, ám egy nagyon is hasonlatos sémát vehetünk észre.
Sokan ódzkodnak még a Balaton partjára is lemenni, mondván láttak már vizet…vagy kirándulni menni a hegyekben, mondván elfáradnak…Amennyiben nem veszünk részt az életben és csak engedjük eltelni az éveket szintén ugyan oda jutunk, mint mások, csak éppen élmények nélküli sivár élettel a hátunk mögött.
Az adrenalin, s az adrenalin löket dopamin termelésére ösztönzi a szervezetünket, ez pedig a boldogsághormon. Amikor felmegyünk egy erdei kilátóra miközben remeg a lábunk a magasságtól, vagy amikor raftingtúrára megyünk és időnként átcsap a hajótesten a jéghideg hegyipatak vize. Mindezek adják azt a bizonyos adrenalint, ami nem csak boldogságot hoz életünkbe, de képes meghosszabbítani is azt. Annyit élsz amennyi élményt át tudsz élni.
Amikor nap mint nap lefutod az edzőkilométereidet, amikor a nyaralás alatt is megcsinálod a napi 20 perc sajáttestsúlyos tornádat, nos mindezek bár apró dolgoknak tűnnek, mégis képesek fenntartani a motivációt. Nem csak a sporthoz, de egyúttal a mindennapi munkához, családi élethez egyaránt.
Az életünket évek helyett élményekben mérjük, s nem árt, ha mindezt ép testben és ép lélekkel. A jóhoz, az élményekhez való ragaszkodásunkat szintén edzeni szükséges, s gyakorlással tudjuk fenntartani. Amikor valaki soha nem evett Dobos tortát joggal mondja, biztosan nem jó. Ám így értékelni téves következtetésekre visz bennünket.
Sokszor halljuk, én nem tudok futni – én nem vagyok képes naponta lemenni az edzőterembe, nem tudok bicajozni…Oly könnyen leértékeljük magunkat, pedig az élet nem a bölcsőtől a sírig való unalmas menetelés. Sokkal inkább tapasztalás. A fájdalmas élmények átélése akármennyire is fáj az adott pillanatban, idővel jövünk rá, a fájdalom útmutató. Legyen szó testi vagy lelki értelemben fájdalomról. Mutatja, valami nem jól működik körülöttünk, bennünk. Hallgassunk lelkünk, testünk üzenetire és legalább egy leterített plédre feküdjünk és hallgassuk a víz csobogását.
„Táncoljunk, a zene majd csak megjön valahonnét”