A tókerülő túra nagyjából 200 kilométert jelent, egy darabja pedig a Keleti-medencét körbekerülő Kiskör az egész egy szelete, nagyjából 85-92 kilométeres táv. Ezt bevállalhatja a kevésbé sportos, ritkábban bicajozó is, legfeljebb lassabban ér körbe és többször pihen. Az időtáv 4 óra környékén már szép eredménynek mondható, viszont az 5-6 óra közötti is elfogadható, így 20 […]
Töltésen
Az első öt perc csak a nehéz. Az első lépések, az első tekeréssel töltött kilométerek, az első izzadós öt perc. Nehéz átlendülni a kezdeti zsigeri elutasító érzéseken, pedig a feltöltődéshez ezen keresztül vezet az út. Nincs más alternatíva. Az instant, gyors, azonnali megoldások biztos érnek valamit, még eredményt is produkálnak, ám hosszan-tartó hatásuk kétséges. Az […]
Egy kutya memoárja
Majd 16 év adatott meg e koromfekete black retriever kutyának, Aldónak. Sokan azonnal rávágják a sablonszöveget: micsoda magas kutya-életkort élt meg, ez valóban csodálatos eredmény, ráadásul nagyjából betegségmentesen élte le. Persze minden viszonyítás kérdése. Akit szeretünk, ahhoz ragaszkodunk, s valami úton-módon a tulajdonunknak tekintjük és öröknek a kapcsolatot. Az elmúlás, elválás nem szerepel a józan […]
Nyár van nyár avagy felf
…kinn a fákon vígan szól a kis pacsirta madár. Azaz felfrissülés és pihenés elsődlegesen ám szem előtt tartva a még kanyar utáni azaz őszi céljainkat is. A nyári hőség kezdetét vette, ilyenkor már éjszakára is nyitva marad a szobaablakunk, hajnalra kellemes friss levegő tölti fel a lakást. Napközben érdemesebb aki teheti persze, a leeresztett rolók […]
Tavaszból a nyárba
Már a Húsvéti ünnepkörön is túl vagyunk, észrevétlenül kizöldelltek a fák, az apró levélkék már felnőtt méretűvé növekedtek, a medvehagymát is lassan felváltja a gyöngyvirág zöld levélzete. Tavaszból belépünk a nyárba. Az idei tavasz inkább tél volt, ritka hideg és havas volt az ünnep is, januárban langyosabb időjárásban volt részünk, mint az első tavaszi hónapban. […]
Nyitnikék
A százholdas pagonyban csivitelnek a madarak, a teremedzéshez szokott izomzatot szoktatjuk a szabadtéri mozgáshoz, előkerültek a bringák is, nyitni kell hát, nincs mese, Micimackós formánkat is jó lesz a szekrénybe a téli kabát mellé helyezni Újrakezdés sokféle formában létezik, az idő kereke pedig, hiába is szeretnénk, nem áll le, a mókuskerékbe újra s újra beleállunk, […]
Kerek a világ avagy bica
Lehet élni nélküle, de minek? Oly szélesre tárul a világ ajtaja két keréken, bicajra fel, mindegy is milyen az a technika. A lényeg a mozgásban rejlik, a többi meg majd alakul Amikor futásra adtam a fejemet és a kezdeti szenvedős futóléptekkel bajlódtam, sokszor csapkodtam gondolatban saját fejemet, minek futok, amikor bicajozni is lehet? Kerékpáron eleve […]
Az egyiket én adom, a má
Amerikai, angol és egy harmadik típusa is létezik, ez pedig a ricochet. Mármint a pályatípusok száma ennyi, méghozzá a fallabdázásé, amelyről most szó van, mint nem éppen népszerű sportágról, szabadidős tevékenységről. Ahol bizony az egyik ütést én adom, a másikat a fal! A legutolsónak említett pályatípus a legkönnyebben megszerethető. Ugyanis itt, ebben az ütögetős sportban […]
Tél szele hóval faggyal
A tél szele arcunkat éri, amikor változatlan lelkesedéssel tapossuk sportcipőnkbe a kilométereket. Mi kerül a fa alá vajon, újabb edzőfelszerelés, egy kondibérlet, esetleg egy wellness-hétvége? Lassan véget ér egy újabb furcsa év, ismét beigazolódott, a változás ami örök, minden más az enyészeté lesz viszonylag gyorsan. Ami viszont sziklaszilárdan igaz, a sport, a mozgás szeretetet megkerülhetetlen […]
Trail futás azaz terepve
Terep-futóverseny a Balaton déli partján, Szóládon! 2022.augusztus 13. szombat Rajt 11.oo órától A verseny a Futapest szervezésében zajlik sok éve már. Részletek a weboldalukon és FB eseményben. Volt itt már az évek alatt esős versenynap, amikor taposhattuk a sarat, ám legtöbbször a hőség, amivel meg kell küzdeni a terepviszonyok mellett. Többféle táv közül tudunk választani, […]








