Túraleírások- Cuha völgye

 

Egy szép nyári nap délutánján elhatároztam egyik sporttársammal, ma nem futni vagy kerékpározni megyünk, hanem másfajta mozgást választunk és irány a Bakony, gyerünk túrázni.

 

Felszerelés: túrabakancs, varrás nélküli vastagabb zokni, hogy ne törjön fel a lábad a hosszú menetelés alatt. Meleg, párás idő volt így shortot választottunk, felsőruházatként pedig pólót. A hátizsákba tettem vízhatlan, kapucnis esőkabátot, némi elemózsiát, vizet, váltás pólót.

Volt nálunk telefon GPS-el, ami később kiderült, igen jól jött a barangoláskor. De persze turistatérképünk is volt. Nagyon oda kell figyelni, hogy az friss kiadású legyen! Ha régi nyomtatásúval megyünk, beleshetsz abba a hibába, mint mi is, hogy egy-egy út már nincs vagy legalábbis nem ott, ahol a korabeli térkép jelezte. Ez igen nagy probléma lehet az erdő közepén, ahol számíts rá, térerő nem lesz, telefonálni nem fogsz tudni.

 

Szóval illik felkészülni. A térképek készítői időről időre felújítják a jelzéseket, hiszen egy-egy erdei munkafolyamat miatt, vagy időjárás miatti okból, új utakat kell kijelölni.

 

Fontos legalább az alapjelzéseket ismerni, tájékozódni a feltüntetett adatok alapján. Az erdőben egy-két kilométer távolság NEM ugyan az, mint úton, lakott területen. Ne feledd, terepen haladva többnek fog tűnni, így a túrára szánt időbe ezt bele kell kalkulálni.

Nem mindegy, hogy aszfalton, murván vagy szó szerint árkon, bokron át kell haladni.

 

Úton a Cuha völgye felé

Mi ebéd után indultunk útnak Porváról a Cuha völgye felé. A falu határában tettük le az autót, majd indultunk a gyalogtúrára. Eleinte földes, laza dombokat, mezőket elválasztó úton haladtunk, amely egy szakaszon összeszűkült a behajló, emberméretű bokrok ágai miatt. Majd beérve az erődbe, erdei úton haladtunk tovább, egy vízmentes árkon való átkelés után.

Hamarosan elértük a Kőris-hegyre felvezető, széles, sztrádaszerű murvás utat, ezen érünk fel egészen a völgy bejáratáig.

 

Elképesztő szép táj mellett haladunk el, utunk mellett a fák miatt nem látható magasságba emelkedő sziklafalak alatt megy az út.

Sziklafalak az út mellett

Csábító egy-egy kimagaslás, a térkép jó néhány letérő utat jelöl, amelyeket követve egy kiszögelléshez, vagy sziklahasadékhoz, de akár egy barlangoz is eljuthatunk.

 

Hívogató magaslatok

Ezen a szakaszon kerékpárral is mehetünk, de MTB az idevaló útitárs.

 

A völgyhöz felérve, immár a táv majd’ felénél járva, hátunk mögött tudhatunk 8-9 kilométert. Ez időben úgy 2 óra. Számoljunk azzal, hogy egy-egy érdekes, szép szakaszon áthaladva megállunk fotózni, gyönyörködni a tájba, szóval nem futva tesszük meg! Átlagosan 5 km/h a haladó sebesség, ezt vehetjük alapul, de ez esetben határozott tempót tartunk.

A sétálós, nézelődős tempó kb. 3 – 4,5 km/h. Ez szükséges a túraidő megbecsüléséhez.

 

A völgy bejáratánál már több turistával is találkozunk, ám sajnos vízzel nem.

Útjelzők

Normál esetben három-négy vízmosáson kell átkelni utunk során, de ez most elmaradt. Jellemző, bármerre is jártam ebben az évben, hogy ahol általában vízesés, vagy csörgedező patak van, ott most csak kövek, száraz meder.

 

 

 

Víz nélküli patakmeder

A Cuha sem mutatta meg magát, csak a völgy végénél láthatjuk, de ott sem nagy a vízhozama.

 

Mi belefutottunk egy esőfelhőbe, ami már a völgy bejáratánál riogatott bennünket. Ha túrázni készülünk, amellett, hogy megnézzük az időjárás-jelentést, hasznos lehet némi ismeret is. Például jó tudni, hogy mely felhőkből várható eső, s ha északról fúj a szél, az bizony hajtja a felhőket. A szélsebesség is irányadó. Ami csapadékzóna délben Sopronnál van, viharos szél esetén, ami 50-80 km/h is lehet, bizony úgy másfél- két óra múlva a Bakony felett lesz!

 

Mi épp ezt tapasztaltuk meg. Induláskor látszottak messze északon a gomolyfelhők, sötét árnyalattal. A völgynél már majdnem mindegy, visszafordulsz-e vagy továbbmész, nagyjából ugyanakkora mindkét esetben a táv. Ugyan van vasútmegálló hely, ez a Porva-Zirc vonal, ám két-három óránként jön vonat. Szóval irány gyalog. Amúgy Zirc a vonatállomástól több, mint 12 kilométer.

 

Mi egy átvágó, zöld kereszt jelzésen indultunk vissza a kocsihoz, amely összekötő út két főbb erdei utat köt össze. Vagyis egy ösvény mindössze!

 

Mire kemény esőben megtett hegymenet után kiértünk az erdőből, sötétedni kezdett és rendesen átáztunk. S még nem volt vége a kalandnak, mert a régi térkép miatt, sajnos nem ott volt az út, ahol mi reméltük. Pontosabban nem is volt út, csak kétembernyi magas kukoricaföld. A falu, ahol hagytuk az autót, és az erdő, ahol mi álltunk, között. Jött a lelemény, miszerint érzékeinkre hagyatkozva haladtunk előre, s a munkagépek nyomába reméltük, mi is elérjük előbb-utóbb a falut.

 

Ez meg is történt, jó néhány kanyar után, amelyek a fel-felbukkanó mély szakadékokat kerülték meg. Sikerült kétszer a közben felázott agyagos talajon elvágódni, s bizony a sötétedő erdőben, hiányos régi térképpel, rövidnadrágos túraszerelésben, átázott ruhában, nos voltak holtpontok…

A végeredmény: majd’ 20 kilométer gyaloglás, négy óra menetelés, ebből az utolsó 8-9 kilométer erőltetett 7,5 km/h-ás tempóban, esőben.

 

Persze a végén jókat nevettünk, de azért érdemes a tanulságokat levonni, s felkészülni, hisz ez egy komoly túra a Bakonyban, ott, ahol csak GPS jel van, vagy még az sem.

 

Nézzétek meg, csodás élmény lesz a Bakonyban a Cuha völgyi túra!

Szabványos turistajelzések

Sáv turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Kezdő- és végpontja általában valamilyen tömegközlekedési eszközzel elérhető. Jó minőségű, murvás, stb. Sokszor nyílhegyben végződik, ami az útirányt jelzi számunkra

Kereszt turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Általában két sáv jelzésű utat köt össze, vagy rövidít a sáv jelzésű útvonalon. Színe megegyezik a magasabb értékű sáv jelzés színével. (ezek legtöbbször csak ösvények!!)

Négyzet turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Turistaházhoz, menedékházhoz, vagy lakott településre vezető utak jelzésére szolgál.

Háromszög turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Hegytetőkre, csúcsokra, kilátópontokra vezető utak jelzésére használják.

Kör turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Forráshoz, ivóvízvételi helyhez vezető út jelzés.

Rom turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Romokhoz, – vár rom, kolostor rom, földvár, stb. – vezető turista jelzés

Omega turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Barlangokhoz, sziklaüregekhez vezető út.

Körút turistajelzés kék turista jelzes piros turista jelzes sárga turista jelzes kék turista jelzes

Könnyű sétaút melynek kezdő és végpontja ugyanott van.

Törlő jelzés törlő turista jelzes

Valamilyen okból megszűnt turistajelzés törlésére használják. Az X jel színe mindig szürke.  Nem érdemes tovább haladni az ösvényen, hisz a jelek idővel elkopnak, kifakulnak, elvesztik jelölőképességüket. Van, hogy nem ilyen módon jelzik a megszűnt útvonalakat, hanem egyszerűen leszedik, lekaparják a jelzést, vagy szürke festékkel átfestik.

 

További alkalmazott turistajelzések

Sífutóút és kerékpáros jelzés