Skip to main content

Mozdulj el a holtpontról

Mozdulj el a holtpontról – első lépések

Elhagyni a komfortzónát. Tudom, hogy hideg lesz és eső, tudom, hogy meg fogsz izzadni és utálni fogod az érzést. Tudom, hogy nagyon rossz  lesz először még csak sétálni is…hát még futni, vagy kerékpározni, úszni… Mert kimozdulsz a kényelmi zónádból, a holtpontról.     Pontosan, tehát a „kényelmedet” hagyod ott,  de vedd észre, az a kényelem […]

Új idők hajnalán – A moz

Új idők hajnalán – A mozgásra szükségünk van

A mozgásra szükségünk van. Az ősember gyalog ment levadászni a mammutot, később felpattantunk a lóra, vagy szekérre ültünk, ha meg akartuk látogatni rokonainkat. Ma ez már nincs így, viszont a testünk továbbra is ugyanúgy működik. Új időkben  járunk.   Mozgásszegény életmód jellemzi napjainkat. A technikai fejlődés következtében, gyorsjáratú autókkal, repülőgéppel érjük el néhány óra alatt […]

Shift – váltás kicsit má

Shift – váltás kicsit másként

Célszerű időnként átgondolni az életünket. Az erre utaló jelek egyre csak szaporodnak körülöttünk, míg végül az elterelő hadműveletek helyett jobban járunk, ha leülünk önmagunkkal és átgondoljunk dolgainkat.     Ha benne vagyunk egy  bevált, megszokott életstílusban, ami ha nehézségekkel ugyan, de eltart és fenntart bennünket, akkor nagyon nehezünkre esik beismerni, hogy már régóta  akarat-nélkülien tesszük […]

Hozd magad formába – spi

Hozd magad formába – spinning

A hideg esős idő kevésbé motiválóan hat az utcai tekerésre, ilyenkor jól jön a helyben-tekerés azaz a spinning. Az egyórás vagy akár tovább is tartó edzés alapos intervall sport, nem fogsz unatkozni.   Palackba víz, kormányra törölköző terítve, ülésmagasság beállítva s már pattanhatsz is nyeregbe. Lassan indul a zene, az edző a csoport előtt diktálja […]

Tigrisek és a gepárdok-f

Tigrisek és a gepárdok-futóverseny Ausztriában

Hegyek között, völgyek között vezet az út, át a nyugati országhatáron. Stinatz, még Burgenlandhoz tartozik, de már majdnem Steiermarkban járunk. Jellegzetes osztrák falucska, ahol  évek óta minden augusztusban nagyszabású nemzetközi  Futóversenyt rendeznek. Tigrisek és gepárdok az Alpok árnyékában.   Ez már a 21. International Stinatzer Abendlauf & Halbmarathon, számomra a harmadik alkalom, hogy ismét a település utcáin róhattam […]

Hajnali ébredés – futás

Hajnali ébredés – futás önmagadért

Hálás vagyok érte, hogy a Balaton partján élek és naponta itt róhatom a köreimet,  láthatom minden nap, ahogy a felkelő nap megcsillan a víz tükrén. Sokan csak nyáron egy-két hétre jönnek ide, de mi, akik itt élünk  minden nap itt vagyunk.Persze így nyáron kevésbé komfortos, mert zsúfolt, futni és bicajozni is nehézkes a megszokott útvonalakon. Ma azonban lementem edzeni a partra, […]

Ami nem megy azt ne eről

Ami nem megy azt ne erőltesd

Mi az ami hajt mindig tovább, hogy a fájdalmak, sérülések ellenére is újra s újra versenyezz? Amikor a barátok és a család bíztat, az eredmények és a sportorvos viszont pihenésre int. Egyik edzés a másik után, hol jobb hol pedig gyengébb eredménnyel.   Érdemes alapos önelemzést tenni, átgondolni, vajon tényleg rossz a technikád és helytelenül végzed […]

3 Vulkán Kalandfutás

3 Vulkán Kalandfutás

(terep)Futóverseny a Balaton egyik legszebb táján a Káli-medencében   Több táv is rendelkezésedre áll, hogy versenyezz, a legnépszerűbb félmaratontól, a 15 kilométeres szintén komoly távig, de akad 5 és 11 kilométer is meg Nordic Walking és óvodás futás is. Biztosan találsz magadnak, a felkészültségednek megfelelő távot, a terepfutás mindig csodálatos élmény.   Komoly erőpróba ez, […]

Futsz vagy tekersz – mar

Futsz vagy tekersz – maratoni a kihívás!

Kehida Termál Bormaraton 2016. október 8.   Csak egy kicsit hajts tovább, túl a Balatonon és hamarosan Kehidakustányba érkezel. Fantasztikus Zalai-dombvidék, termálfürdő, jó borok, ez az ami fogad arrafelé, s mi kell még? Hát Te! Menjünk és fussunk egyet az őszben vagy tekerjünk és próbáljuk ki magunkat a dimbes-dombos Borvidék útjain! Maraton! Egyéniben vagy párban, […]

Fel a hegyre – terepfutá

Fel a hegyre – terepfutás

  A  hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe – az ismerős dallam szól a fejemben amikor a hegytetőn magasodó kilátópontra nézek. Igen, oda futunk fel… a terepfutás szépségei és nehézségei. Még tart a nyár fülledt, párás melege,  mivel a hajnali felkelés az utóbbi időben nem jön össze, marad az esti tréning. Az aszfaltos futás tudvalevő, hogy erősen […]